Azt hiszem a 2012-es év nem volt a világ kedvenc éve. A válság egyre inkább beérett, sok bajt és borút hozva magával. Magyarországon különösen rossz hangulat lett úrrá, de máshol se volt jobb a helyzet. Ugyanakkor sok helyen hallottam, hogy ez az év a tudat forradalmáról szólt. Talán pont azért kellett a válság és a sok probléma, hogy végre észrevegyük, hogy mennyire beletemetkeztünk a felgyorsuló világ diktálta elvárásokba, az anyagi javak hajszolásába és sok mindenről megfeledkeztünk közben.

Én nagyon szerettem ezt az évet, speciális helyet kap az életemben az biztos. De nem azért, mert a 12 a szerencseszámom, vagy mert ekkor költöztem ki Amerikába…

2011 év végén egy konfliktus kapcsán rákényszerültem, hogy alaposabban is elgondolkodjak az életemen és a további terveken. Magam számára is meglepő volt, mikor rájöttem, igazából már nem érzem, hogy a helyemen lennék, nem érzem jól magam a bőrömben. De hogy lehet ez, hiszen imádom amit csinálok, szeretem a kollégáimat, barátaimat és úgy érzem, teljesítem a küldetésem. Mi történt?

Nyilván volt olyan dolog, aminek tudatában voltam korábban is, de nem gondoltam, hogy mekkora erővel hatnak az életemre. Leginkább azonban azt állapítottam meg, hogy én is belefeledkeztem a munkába, a célok hajszolásába és közben az évek mentek el mellettem, bizonyos dolgok pedig kimaradtak, elmaradtak. Szerencsére az ilyen szembesülésekkel sose volt gondom, sőt, izgatottsággal töltött el, hogy valamit máshogy kell csináljak. De mit és hogyan?

A nyilak mind egy irányba mutattak, Amerikába. Minden szempontból ez tűnt jó döntésnek. Egyszerűen vágytam rá, hogy megváltozzanak a körülmények, hogy felrázzam az életem, mint egy hó gömböt és máshonnan nézzek rá. Nem azt döntöttem el, hogy örökre kiköltözök, csak azt, hogy nekivágok egy kalandnak, ami után valószínűleg új gondolatokkal, tapasztalatokkal, érzésekkel gazdagodva jobban tudom majd alakítani a jövőmet. Szerintem mindenkinek rendszeresen kéne utaznia, látnia más kultúrákat és ott hagyni a saját közegét, ha csak egy-egy hétre is. A távolság segít meglátni dolgokat.

18 évesen már voltam kint egy évet és nagyon sokat változtam akkor, sok mindent volt lehetőségem végiggondolni. Abban is segített, hogy tudjam, mire számíthatok.

A kutyázásban is úgy éreztem, hogy otthon már nincs rám akkora szükség. Azt már régóta tudom, hogy én szeretek új dolgokba belevágni, elindítani, aztán ha már működik, akkor megint valami új után nézek. Adta magát, hogy azon kezdjek dolgozni, hogyan lehet a módszerünket Amerikában elterjeszteni.

Szóval a döntés megszületett, de maga a kijutás sok időbe, pénzbe és ügyintézésbe került. Amíg erre készültem, addig kicsit visszavettem a tempóból és úgy döntöttem, hogy lelkileg is rákészülök a váltásra, illetve tartok egy kis pihit az újabb lendület előtt. 33 évesen pont itt van az ideje, hogy végiggondoljam, hova jutottam el eddig, és hogyan tovább.

Nagyon fura állapotban voltam akkoriban, mert nekem teljesen új volt, hogy nem tudom pontosan mi lesz, mit akarok. Ilyet kb. soha nem éreztem azelőtt. Az is fura volt, hogy volt időm magamra. Az anyagiak miatt kicsit össze kellett húzni a nadrágszíjat, de egyáltalán nem bántam.

Kialakítottam egy nagyon ideális életritmust: reggeli kávé mellett fél óra-háromnegyed óra olvasás, aztán hatalmas 2-3 órás erdei séta a kutyákkal, néha menet közben egy tál leves egy útba eső erdei étteremben, közben hanganyagokat hallgattam. Aztán otthon némi házimunka, utána meló, ügyintézések, stb. Este vagy valami újabb sport, vagy találkozás barátokkal. Hétvége is kikapcsolódás, a kutyasulit ki tudja hány év után először, tudatosan elkerültem.

Sokkal többet mentem mindenfelé, mint korábban. Érdekes módon bevonzottam hasonló hangulatban lévő embereket és jókat beszélgettünk. Figyeltem, hogy ki hogy él, mit tudok tanulni tőlük, vagy épp milyen hibát nem akarok majd elkövetni. (Az egyik fő tanulság: ne hasonlítsam az életem máséhoz, mert tök mindegy, mi a megszokott, vagy „normális”, azt csináljam ami jólesik.)

Elkezdtem bicajozni messzire, és a hegyre is szerettem feltekerni (ami korábban érthetetlennek és kivitelezhetetlennek tűnt). Voltam párszor falat mászni, jó társaságban. ;) Kipróbáltam a rúdtáncot, télen kondiztam is (csakis szanuával együtt :) ), tavasszal meg görkoriztam. De a hegyi túrák voltak a kedvenceim. Ahogy erősödtem, néha már úgy éreztem, kevés az erdő a talpam alatt. :) Hihetetlen, hogy a mozgás mennyire sokat számít az ember testi-lelki egészségének megtartásában!!

Sok minden érdekelt, amire korábban nem volt időm, de most igen és megfelelő hangulatban is voltam hozzá. Elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, és voltam párszor Családállításon, ahol hátborzongatóan izgalmas élményeket szereztem. Megtapasztaltam, hogy túl sokat gondolkodom és nehezen tudok relaxálni, ezen elkezdtem dolgozni. Végighallgattam Brian Tracy Főnix szemináriumát az erdei séták közben és nagyon telibe talált, sok felismeréshez vezetett el. Szintén hallgattam Eckhart Tolle A most hatalma c. anyagát, ami mindig nyugtatólag hatott rám, bár épp ésszel nehéz felfogni amit mond, talán azért, mert nem is ésszel kell. :) A tudatosodás legfelsőbb lépcsőfoka talán pont az agy kikapcsolása, ezen még lesz mit dolgoznom. Bár a természetben mindig könnyebb kikapcsolódnom. És azt is megtanultam már, mivel tudom motiválni magam, segíteni a folyamataimat.

Előfizettem a Nők Lapja Psziché-re, amiben szerintem nagyon jó cikkek vannak és pont annyi, amennyit még kényelmes olvasni. Sok érdekes könyvet olvastam ki és annyira rákaptam az olvasásra, hogy ha könyvesboltot láttam be se mertem menni, mert féltem, hogy megveszem a fél boltot. Maga a tanulás szerves részévé vált az életemnek és ez nagyon tetszett!

Mivel szeretem leírni amiket megtanulok, vettem egy szép füzetet, amibe mindenféle dolgokat beleírtam. Amire rájöttem, amire keresem a választ, ami érdekelt, amit kipróbálnék, mindenfélét.

Anyukámmal elmentünk egy Jobb agyféltekés rajztanfolyamra is. Ami igazán meglepett, hogy akármerre mentem, mintha mindennek ugyanaz lett volna a gyökere, volt valami hasonlóság mindegyik dolog mögött. A vallás is folyton felbukkant kicsit mindenhol, ami eleinte idegesített, mert én nem vagyok vallásos és vannak is ellenérzéseim a dologgal kapcsolatban. Aztán rájöttem, hogy nem maga a vallás az, ami zavar, hanem ahogy használják egyesek.

Ami szintén sokkal nagyobb szerepet kapott ebben az időszakban, az emberi kapcsolatok. Új barátságok születtek és meglévők mélyültek el. Mindig is szerettem megosztani az élményeimet másokkal és úgy láttam, hogy amiken átmegyek, amiket megtanulok, az mások számára is érdekes, ők is tudnak belőle profitálni. Nagyon jó időket töltöttünk együtt, szalonnát sütöttünk, strandra jártunk, kirándultunk, társasoztunk és sokkal jobban figyeltünk egymásra. Fura, hogy ezekre a dolgokra ma már koncentrálni kell szinte, mert annyira gyors az élet, hogy bele se férnek maguktól. A családról nem is beszélve.

Visszatérő téma volt a fejemben az anyagiak szerepe az életben. Egyrészről biztonságot ad és sok jó dolgot elérhetővé tesz, másrészről nagyon könnyű az áldozatává válni és hajszolni. A különböző előadásokon még inkább megtanultam, hogy mekkora szerepe lehet gyerekkori élményeknek a gondolkodásunkra. Nekem valami egyszer beakadhatott a pénzzel kapcsolatban, mert valahogy mindig rossz érzés kötődik a gazdagság gondolatához. Állítólag ha valaki gyerekkorunkban azt mondja, hogy mondjuk „csak erkölcstelenül lehet meggazdagodni”, észrevétlenül belénk programozhatja ezt. Bennem az szokott még előjönni, hogy mennyi az „elég”, és hogy ne érezzem magam rosszul, amikor mondjuk veszek egy új telót, mások meg szomjan halnak a Föld más pontján… Erre még mindig nincs meg a válaszom.

Kifejezetten élveztem viszont mind magamat, mind az emberiséget, mint olyat úgy megfigyelni, ahogy az állatokat szoktam. Milyen ösztönök hajtanak minket, hogyan hatott rám a nevelés, a családi környezet, vagy épp a kultúra, amiben felnőttem. Igyekszem tudatosan felülírni a rossz beidegződéseket, használni magamon is a tudást, amit a viselkedés módosításáról tanultam.

Egy másik becsípődésem az volt, hogy valahogy nem akaródzott felnőni. Nem a felelősséggel volt bajom, azt mindig jól bírtam, de valahogy mindig gyerekként gondoltam magamra. Márpedig már nem vagyok az. És ez sok minden mást is korlátozott az életemben, mert ha gyerek vagyok, hogy tudnék nő lenni, hogy vágyhatnék családra és egyebek? Persze egy kis gyerekesség, játékosság sose árt, anyukámat elnézve sose fogom elveszíteni. :) De ez időszakban sikerült jobban képbe kerülni magammal és helyretenni pár dolgot a fejemben.

Aztán eljött az idő, meglett a vízum, a repjegy és jött az utazás. Fura érzés az ember összes cuccát összepakolni dobozokba és ott hagyni. Eddig azt hittem ezek értékek, most hirtelen csak dolgokká váltak. A pakolás közben végignéztem régi képeket, videókat és elábrándoztam a múlton.

Magát az elutazást én elég könnyen kezeltem, mert valahogy átkapcsoltam valamit a fejemben és nem úgy fogtam fel, hogy elmegyek messzire, hanem egyszerűen csak egy másik ponton vagyok, de bármikor hazamehetek. És relatív, hogy mi a "haza", ha Holdról nézem, a Földön mindenhol „otthon” vagyok. :) Lehet hülyén hangzik, de nekem ez tényleg működik, egyszerűen egy nagyobb csoporthoz sorolom magam.

Nagyon szerencsésnek érzem magam minden szempontból és azt hiszem, nem is fecsérlem el a lehetőségeket, amiket kapok az élettől.

A 2012-es év végét már Amerikában töltöttem. Texas teljesen más világ, mégis otthon éreztem magam nagyon hamar. Egy másik kultúra, egy távoli hely még inkább segít máshonnan ránézni az életemre, a mi kultúránkra. Most a munka megint előtérbe került, elindult a hajtás és a tanulás most olyan dolgokban jelenik meg, hogy megtanuljam itt hogyan működnek a dolgok, emberek. Aztán ha lassan beáll a rend és megszokom a környezetet, kialakul minden, akkor kezdődik az igazi kihívás, hogy lehet a korábban megtapasztalt élményeket, értékeket vegyíteni a mindennapokkal? Hogy ne feledkezzek bele megint a munkába?

A célok megszülettek, átalakultak, a fontossági sorrend változott. Vannak még nyitott kérdések, de azok nyitva is fognak maradni, mindent nem is kell megtervezni előre.

Azt hiszem, ez volt életem második nagy fordulópontját hozó éve. Mindig egy mosollyal az arcomon fogok rá visszagondolni, sokat adott nekem, hiányozni fog. De ha elég jól megtanultam, amit lehetett, akkor 2012 az az év lesz, amióta máshogy élek :)

Talán a maják is úgy gondolták, hogy egy régi világ ér véget, nem az élet….

ui: Rákerestem a neten, és találtam egy cikket – így utólag – ami félelmetes módon totálisan olyan, mintha nekem írták volna!!! Íme: http://dreams.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1186918