Pákó egy igazán különleges kutya. És ezt nem elfogult gazdaként mondom. Sokak szerint a tekintete szinte már emberi. A benne levő szeretet és türelem meg egyszerűen határtalan. Mindez egy ilyen testben, különösen ütős kombináció…

A kiválasztásához semmilyen frappáns történet nem kapcsolódik, teljesen egyforma hat kölyök közül kellett választanom, végül órákkal később Ricsivel, a tenyésztővel együtt úgy döntöttünk, ő lesz az enyém.

Már kicsinek is lassú és megfontolt volt, ez az évek során csak fokozódott. Egy éves korában mentünk le a Népszigeti Kutyasulira, úgy kezdtük, ahogy mindenki. Nem volt vele igazán gond, de aztán jött a kamaszkor, és csak megmutatta a dogó jellemet, amiben volt dominancia, csajozás, önfejűség, hiszti, ellenállás, és kutyákkal agressziós hajlam is. Akkor még nem volt Tükör módszer és én is kezdő voltam, ő meg a fene nagy agyával totál hülyét csinált belőlem. Aztán egy-két év alatt megtanultuk egymást, összecsiszolódtunk, nagyon sok időt töltöttem vele, rengeteg vizsgán, versenyen, utazáson, kalandon vagyunk túl. Kb. 3-4 éves korára alakult ki az a kapcsolat, amikor már nem voltak problémák, kérdések, bizonytalanságok, amikor már magától is kerülte a verekedést, anélkül, hogy szóltam volna, amikor már nem kóstolgatott, hogy tényleg akarok-e én góré lenni, amikor már én is képes voltam kiegyensúlyozottan viselkedni vele, nem idegből, hisztiből reagálni, és amikor már összenézésekből is értettük egymást. Elképesztő érzés ilyen összhangban lenni egy állattal. Az ember úgy érzi, hogy visszatalált valami ősi egyensúlyhoz a természettel.

Annyi, de annyi mindent köszönhetek ennek a kutyának és annyi csodálatos dolgot adott – azt hiszem nem csak nekem -, hogy szinte lehetetlen felsorolni. Vele tanultam meg klikkerezni, általa lettem GAZDA (nagy betűkkel), ő volt a prototípus „Tükör-kutya”, a Népszigeti Bemutatócsoportot együtt alapítottuk, rengeteg etológia teszten vettünk részt, felneveltünk együtt két macskát és egy kutyát (mindegyik pót-anyukának nézte és használta!), mi teszteltük a K99-es vizsgarendszer nagy részét (több rekordot azóta is tartva :) ), együtt találtunk ki Ebathlon játékokat, és még ki tudja mi mindent. Jártunk sok helyen, csináltunk sok mindent.

De a Pákóval való élet legjellemzőbb eleme az, hogy bárhova megyünk, mindenhol mosolyt és megdöbbenést csal az arcokra. Elképesztő módon ember centrikus és simogattatja magát mindenkivel. Persze mindenki azt hiszi, hogy csak őt tiszteli meg ezzel és a külseje alapján elég meglepőnek találják a viselkedését. A mai napig sem jöttem rá, hogy neki kell a simi, vagy úgy érzi, az embereknek kell az, hogy őt simogathassák. :) Csak azt tudom, hogy amikor megvettem, attól tartottam, sokan be fognak szólni a harci kutya miatt (aki sosincs pórázon), de el kell mondjam, hogy 99%-ban csak elismerést, kedvességet kapunk. A szomszédaim, a postások, a járókelők, más kutyások, a tv stúdiókban dolgozók, szóval tényleg mindenki szereti, elismerően néz rá. A bemutatókon (isten tudja hány volt!) végképp nagy hatást gyakorolt az emberekre. Egyik legszebb élményünk, amikor egy anyuka könnyes szemmel fotózta a kislányát, aki épp pacsit kért Pákótól. Kiderült, hogy a gyereket megharapta egy kutya és évek óta jártak pszichológushoz, nem sok eredménnyel, nagyon félt a kutyáktól. Az ilyen pillanatokért érdemes ezt csinálni!

Pákó nem egy ösztönfűtött darab, sokkal inkább az agya irányítja. Azt hiszem emiatt és lassú mozgása miatt nem félnek tőle az emberek, még a laikusok is hamar látják, hogy mennyire megbízható. Nagy élmény beengedni egy óvodás csoportba, ahol a gyerekek „sétáltatják”, vagy parancsokat osztogatnak neki.

7 éves korára már nagyon lelassult, különösen meleg időben. Nem akartam terhelni a bemutatókkal, így úgy döntöttem, itt az ideje az utánpótlásnak. Ebbe az idilli állapotba érkezett meg Peru…...

Nem igazán tudtam hogyan kezeljem, hogy már két kutyám van. A kiskutya rengeteg törődést, odafigyelést, nevelést igényelt (pláne Peru!), de közben az idősebb kutyát sem lehetett elhanyagolni. Folyton lelkiismeret furdalásom volt, sehogy se volt jó. Ha csak az egyikkel foglalkoztam, a másik miatt sajgott a szívem, ha mindkettővel, akkor valahogy nehéz volt jól működtetni a dolgokat. Ráadásul Peru tüzes természetével sokat nyaggatta Pákót, illetve ha nem éppen hozzám bújt, akkor hozzá. Folyamatosan figyeltem őket és próbáltam megfejteni, hogy Pákó vajon hogy éli meg, hogy van még egy kutyám. Sokáig nem voltam biztos benne, hogy örül neki és voltak is nehézségek. De egy-két év alatt Peru felnőtt és az ő kapcsolatuk szépen kiteljesedett. Peru megértette (némi segítséggel), hogy Pákót tisztelni kell, akkor is, ha ő mindent eltűr. Hogy nem játszhat vele úgy, mint más haverjával, mert már idősebb, érzékenyebb. Pákó viszont senki mással nem játszik, csak Peruval. Összebújva alszanak – igaz, Peru bújik, vagy használja párnának Pákót, de talán neki is jobb, mintha egyedül lenne. Semmilyen konfliktus nincs közöttük és én is nagyon igyekszem, hogy mindenki egyformán kapjon a figyelmemből, a jutifalatokból és mindenből.

Pákó egy tökéletes kutya. Bár idős korára elkapattam és nagyon kunyerálós is lett (azt hiszem a bemutatók utáni össznépi etetés is közrejátszott), de vele gyakorlatilag semmilyen probléma nincs, amit nagyon kevés kutyára lehet elmondani. A mai napig őt tudom teljes nyugalommal és büszkésséggel vinni bárhova, egészen más érzés vele dolgozni, megjelenni mint Peruval. A megbízhatóság mintaképe.

E sorok írásakor 9 és fél éves. Nemrég ivartalaníttatnom kellett, mert a heréiben találtak nem odavaló dolgokat. Ettől eltekintve makkegészséges. Ekkora testtel ez kész csoda. Nagyon remélem, hogy az egészséges életmód, a sok törődés meghozza a gyümölcsét és még sok évig élvezhetem a társaságát. Fel vagyok készülve mindenre, mert muszáj, mert nem lesz velem örökké. Addig is, az én dolgom, hogy a lehető legszebb kutya-nyugdíjas kort biztosítsam neki, nagyon megérdemli.