A Hálaadás (azaz Thanksgiving) a legjobb ünnep! Nincs benne ajándékozás, nem kell tojást festeni, lakást díszíteni, se semmilyen elvárásnak megfelelni. Csak összegyűlnek a családok, barátok, zabálnak egy jót és köszönetet mondanak az őket ért jó dolgokért. Kell ennél több?

Ezt bezzeg nem vesszük át, mert ennek az ünnepnek a kapcsán nincs mit eladni a népnek. A Halloween-t és a Valentin Napot viszont hamar „megvettük”.

A Halloween is nemrég volt, október 31-én. Szerencsére itt a farmos részeken nem sok nyomát látni, maximum néhány díszt. Ezért sose voltam oda. De művelődjünk kicsit, és nézzük miről is szól (ezért is jó blogot írni, mindennek utána olvasok legalább).

Elég sok történelmi adalékból áll össze az ünnep a mai teljes pompájában (érdemes elolvasni a wikipédián). Kelta boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepeként indult, majd összemosódott egy kis római ördögűzéssel. Az volt a hiedelem, hogy az év ezen napján vonulnak a halott lelkek a holtak birodalmába és ezzel némi zavart okozhatnak az élőknek. Ezért igyekeztek megkönnyíteni a vándorlásukat egy kis étellel és állatok feláldozásával. Hogy mindez hogy néz ki manapság?

Az emberek feldíszítik az otthonaikat mindenféle félelmetes dolgokkal, pókhálókkal, szellemekkel és egyebekkel (minden megvehető készen). A gyerekek beöltöznek jelmezbe és csoportosan vándorolnak körbe a lakóhelyen, becsöngetve azokba a házakba, ahol ég a villany (aki nem akar részt venni, az nem kapcsol lámpát). Az ajtó kinyitása után a gyerekek azt mondják: „Trick or treat?” Ennek sok szép fordítását hallottuk már amerikai filmekből. A lényeg, hogy erre az ember vagy ad egy marék édességet, vagy ha netán nem adna (ez azért nem nagyon fordul elő), akkor valamilyen megtréfálás tárgya lesz, kérnek tőle valamit. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy szeretik ijesztgetni egymást ilyenkor. Meglepő módon a felnőttek is szeretnek beöltözni és bohóckodni.

Az ünnep szimbóluma a világító töklámpás, aminek szintén van egy mondája, de nézzen utána, akit érdekel. :) Nekem ez az ünnep annyira nem jön be, bár leginkább a mi húsvéti locsolásunkra hasonlít, ami itt nincs. Gyerekeknek biztos poén. Nekem jobban tetszik a szomorkás, komoly halottak napja, ami nekünk van.

Aztán november negyedik csütörtökén van a Hálaadás. Ez a legkedveltebb ünnep itt. Van egy tradicionális vacsora, aminek szimbolikus része a sült pulyka, a hozzá tartozó töltelék, a szósz, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a párolt zöldbab és a sütőtöktorta. Ezeknek mind van gyorsan előállítható, félkész verziója a boltokban. Engem hívtak több helyre is, de mindenképp Vickiékkel akartam tölteni.

Allan (a férje) szolgálatban volt a tűzoltóságon. Feldobtam, hogy menjünk be mi is oda enni. :) De állítólag uncsi, mert egy helyi hotel visz nekik enni, de leginkább csak egy média esemény és fotózzák őket, személytelen. Vicki már többször volt. Így elmentünk Suzie-val és néhány baráttal a helyi klubba (ahol Suzie tag). Szépen felöltöztünk, kaptam kölcsön csizmát. :) Amolyan svédasztalos kora délutáni vacsora volt. Valóban volt minden, ami része az ünnepi lakomának, meg több is. Én szinte mindent megkóstoltam és csináltam képeket is, hogy ti is lássátok. Két dolgot nem tudok még mindig feldolgozni: a sós és édes keverését folyamatosan, illetve a zöldség és a gyümölcs keverését. De megtudtam azt is, hogy Texasban szeretnek mindenbe kókuszt tenni, noha nem terem itt.

A Hálaadás egyébként nem kifejezetten vallásos ünnep, bár a hivatalos megfogalmazás szerint a jó termésért adtak hálát eredetileg Istennek. A történet, ami kapcsolódik hozzá, hogy amikor az első telepesek itt letelepedtek, sokan meghaltak a hideg és az éhezés miatt. Aztán egy helyi indián törzs megtanította őket halászni és kukoricát termeszteni, meg hasonlók és ősszel nagy termést takarítottak be. Akkor az indiánokkal együtt tartottak egy nagy lakomát, kifejezve a hálájukat.

Ezen a napon több fontos amerikai foci meccs is van a tv-ben, azt is szokás családosan nézni (itt a sportesemények sokkal fontosabbak általánosságban). Egyben ezen a napon kezdődik el a karácsonyi szezon. A Hálaadás utáni pénteket Fekete Pénteknek hívják. Utánanéztem, eredetileg onnan kapta a nevét, hogy sok volt a közúti baleset az ünnep megnövekedett forgalma miatt. De a később kapott jelentése, hogy ilyenkor fordul át a kereskedők forgalma nyereségbe (a könyvelésekben a piros veszteség, a fekete nyereség). Úgy indult, hogy ha már csütörtökre szabit vettek ki, akkor a pénteket is kivették és aznap ráértek vásárolni. Aztán a boltok egyre jobban rákészültek és gyakorlatilag olyan szintig fajult, hogy már hajnalban nyitnak aznap és akár tényleges 60%-ig is lemennek az árakkal. Éjfélig is nyitva vannak, illetve van, aki elhúzza napokig. Mi sokat nem észleltünk belőle, mert nem mentünk be csak egy boltba, de ott pont csak fél napos volt az akció és addig tömeg is volt állítólag.

Ha már szóba jött az étkezés, ejtsünk néhány szót erről is. Azt talán mindenki tudja, hogy itt minden nagyon-nagyon cukros, rengeteg az édesség, nagyon sok a „junk food” (azaz hulladék kaja), a félkész, a por, a mirelit. Ennek köszönhetően nagyon sok, nagyon kövér ember van (ehhez társul a rengeteg fogyasztó program reklámja és egyéb szolgáltatások).

A reggel egy kávéval indul. A kávé jóval gyengébb, mint a miénk, ezért több bögrével is isznak naponta. Sokan egész nap viszik magukkal kis termoszban. A tipikus reggeli lehet: 1.) kukorica pehely tejjel, 2.) tartós szeletelt kenyér földimogyoró krémmel (ami sós!) és lekvárral, 3.) amerikai palacsinta vajjal és juharsziruppal. De van mirelit goffri, amit a kenyérpirítóban fél perc alatt friss ropogósra sütsz (mondjuk ezt imádom, de édességnek, nem reggelinek) és több hasonló, borzasztóan édes cucc. A filmekből jól ismert reggeliző helyeknek is nagy kultúrája van (mondjuk ez poén, hogy házon kívül is lehet reggelizni), itt tovább keverednek a dolgok. Simán együtt eszik a rántottát sült szalonnával és juharszirupos palacsintával. És minden egyéb édes-sós verziót előállítanak. Vadásznom kell majd valami pékséget, ahol lehet friss, ropogós kenyeret venni (kiflit nem is merek álmodni), vagy legrosszabb esetben meg kell tanulnom kenyeret sütni. Viszont van náluk a bagel, ami egy kicsit sűrűbb lyukas zsemle, szintén pirítandó, az nagyon tuti.

Az ebéd többnyire valami házon kívüli kajálás a többségnek azt hiszem. Nagyon sokféle gyorskajálda van. A személyes kedvencem a Taco Bell jelenleg, ez mexikói. A mexikói kaják nagyon jók és egészségesek is. Amerika tényleg egy olvasztó tégely, a világon minden tájról vannak itt kajáldák, olasz, kínai, japán, francia, stb. (remélem találok majd magyart is valahol).

A vacsi is lehet éttermes (sokkal többet járnak el, mint mi), vagy otthon főzős. A főzelékeket egyáltalán nem ismerik, a zöldségféléket többnyire párolva vagy salátaként fogyasztják. A leveseknek se nagyon látom nagy kultuszát itt, hiányoznak is nagyon. (Ma pont csináltam gombalevest, de leveskockám nem volt….) A fő ételek közül sok ismerős. Szeretnek sok vajat tenni mindenre, a popcorntól a piritósig. Szeretik a nagy húsokat, a steak-et, és a darált húst minden formában. Szinte mindenkinek van kerti grillsütője és sokszor a vacsorát is ott sütik meg. Fura az is, amikor a chips része a rendes vacsinak.

És persze van sok mirelit, konzerv, doboz és egyéb. kaja. Ezek egy része jobb minőségű, mint nálunk, de még mindig elég gagyi.

Az édesség nem piti, a többségét nem bírom megenni, annyira édes. Brutális.

Sokan kérdeztétek, hogy mit eszem. Eleinte fejest ugrottam az élvezetekbe és amit megkívántam, amit gyorsan meg tudtam csinálni. Aztán egy hónap után kezdett el nagyon hiányozni anyukám főztje, ezért elkezdtem főzőcskézni. Eltart egy darabig, mire kitalálom, hogy melyik hozzávalót mivel lehet igazán helyettesíteni, mi hasonlít rá a legjobban. Majd megkérdezek magyar ismerősöket, meg találtam is már olyan oldalt, ahol vannak tippek. Szerencsére nem vagyok nagy igényű kulináris szempontból, de a hazai ízeket valahogy elő kell állítsam.

Mindenesetre mindenki jó étvágyat! Néha gondoljatok arra, hogy milyen jó otthon, amikor egy finom vajas kiflit majszoltok, vagy egy ropogós, friss kenyeret, esetleg betoltok egy piros pöttyöst. :)