… vagy a Balaton, hogy egy klasszikust idézzek. De valójában tényleg Amerika vár rám. Nem akartam írni róla a blogban, amíg nem válik biztossá. Részben babonából, részben pedig azért, mert nehezen álltam a kérdések hadát, amire magam sem tudtam a válaszokat.Most viszont megvan a munkavállalói vízum, megvan a repülőjegy, kutyáknak boksz megrendelve, kinti suli indulása kitűzve, ez már elég konkrét ahhoz, hogy írjak róla.
A dolog akkor kezdődött, amikor 2008 telén feltöltöttük a karácsonyi videónkat. (Bár valójában már a kezdetekkor beszéltünk róla, hogy ha egyszer késznek nyilvánítjuk a módszert, akkor elvinnénk külföldre is.) A videó hamar bejárta a világot és elég sok megkeresést kaptunk hirtelen a világ minden tájáról. Nem is nagyon tudtunk vele mit kezdeni hirtelen. De azért egyre inkább kezdett érni a gondolat, hogy lassan ideje lenne átlépni az országhatárokat.
Itthon szépen fejlődött a rendszer, egyre több kutyasuli nyílt ország szerte, amely a Tükör Módszert alkalmazza. A megkeresésekre pedig udvariasan válaszoltam, hogy még nem tartunk ott. Egyik nap azonban az amerikai Magyar Nagykövetségről hívtak fel, hogy valaki nagyon akar beszélni velem. Így kerültünk kapcsolatba Vickivel, aki Texasban él, Dallastól két órányira egy lovas farmon. Kutyapanziója van és bentlakásos kutyakiképzéssel is foglalkoznak. Annyira lelkes volt, hogy alig tudtam lebeszélni róla, hogy még ne vegye meg a jegyet Budapestre. Megígértem neki, hogy ő lesz az első, akivel beszélünk, ha realizálódik az amerikai terjesztés.
Úgy gondoltam, hogy jobb, ha mi látogatjuk meg őt először, így 2011 márciusában kiutaztunk hozzá és eltöltöttünk ott 10 napot. Nagyon könnyen szót értettünk, az életszemléletünk nagyon hasonló. Tartottam kint egy mini-próba tanfolyamot, csak pár alkalmat, hogy lássuk a reakciójukat néhány dologra, illetve, hogy ők is lássanak valamit a módszerből. Szeptemberben aztán Vicki jött ide két hétre és megnézte a sulikat, beszélgetett emberekkel és nagyon tetszett neki, amit látott. Tetszett neki Magyarország is, itthon érezte magát nálunk. :) Közben nagyon jó barátok lettünk.
A karácsonyi videó hatása ugyan már lecsökkent, de voltak újabb videók is és időről időre megtalált egy-egy külföldi újságíró, vagy tv-s személyiség, így volt néhány kisebb megjelenésünk Amerikában. Mindezek hatására tavaly novemberében megszületett a döntés: itt az idő, menjünk Amerikába! A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen ehhez nagyon sok mindent ki kell találni, át kell szervezni. Én akkoriban kicsit el voltam keseredve az itthoni állapotok miatt (általános hangulat, gazdaság, politika, stb.), így könnyebb volt meghozni a döntést. Mivel eddig is én voltam a külföldi kapcsolattartó, nekem volt kellő nyelvtudásom és én álltam leginkább készen a kiutazásra, így adta magát a dolog, hogy én legyek az első, aki megy, aki előkészíti a terepet.
Ahhoz, hogy ott dolgozhassak, munkavállalói vízumot kellett szereznem, ami nem egyszerű, mert Amerika azért nagyon figyel arra, hogy ne tóduljon be mindenki az álmok hazájába és felejtse magát ott. Eleinte a Vicki segítségével házilag próbáltuk igényelni, de miután kétszer visszajött már a postázóból, mert valami nincs jól kitöltve és minden alkalommal komoly költségvonzatai voltak, úgy döntöttem, inkább kifizetem az ügyvédet. Magyarországról kifizetni egy amerikai ügyvédet, az nem vicces. Konkrétan 3000 dollár volt az ügyvédi díj, szinte fájt kifizetni, főleg miután az én anyagom már 90%-osan össze volt rakva, csak valami nem jól volt kitöltve. De szerencsére nagyon rendes pasit találtam, irtó segítőkész volt mindenben, precíz, gyors, ez némileg segített lenyelnem ezt a békát. Vele kb. fél év alatt meglett a vízum.
Egy speciális kategóriában kérvényeztük, amiben bizonyítani kell, hogy a szakmában olyan a tudásom, amire van kint igény, viszont ők még nincsenek a birtokában. Egy saját módszer esetén ez szerencsére nem annyira nehéz. Az amerikaiak tényleg sokkal segítőkészebbek, még Karen Pryor maga is írt egy kérvényt a vízumomhoz és egy nagy kutyás szervezet elnökét is beszervezte. Ezt itthon nehéz lenne elképzelni. És ők igazából csak a vicces kis videóinkat látták, mit sem tudnak rólunk. Hihetetlen öröm volt a kezemben tartani az útlevelemet a vízummal!
Aztán nemrég megvettem a repülő jegyet is október 18-ra. Ott volt némi fennakadás, mert mikor kérdeztem, hogy a kutyák miatt mikorra vegyem, mondták, hogy mindegy, csak utána telefonáljak be, hogy viszek két kutyát. Betelefonálok és a rendszer nem engedi beírni a kutyákat. Az ügyfélszolgálatos nem tud mondani semmit, nincs főnöke, nincs másik telefonszám, stb. Azért a Lufthansánál kicsit többre számítottam. Aztán kiderítette pár nap alatt, hogy már nincs hely a gépen több kutyának (ezt tényleg nyomozni kell?). Pont aznap visznek mások is kutyát Frankfurtból Dallasba!? Bakker. Átírta a jegyeket október 16-ra. Elvileg ezért levonnak több, mint 30e Ft-ot mert én átírattam. Még nem vonták le, de ha megteszik, biztos beszélgetek még velük, hogy ezt gondolják át nagyon gyorsan.
Az elmúlt napok a „milyen boxot vegyek a kutyáknak?” parával teltek. Elolvasni az IATA szabályzatát, beszélni a Lufthansa ügyfélszolgálattal, keresni a neten megfelelő boxot, stb. Az egyik nagykerben belepróbáltam a kutyáimat az itthon kapható két márka legnagyobb boxába, hát Pákó elég passzentosan fért be. Nem gond, keresek nagyobbat. Nagyon nehezen találtam egy db-ot valahol a neten, de azon túl, hogy 74e Ft lenne, az már túl nagy, a repülőre akkorát nem engednek fel. Próbálom megkeresni a még beférő, legnagyobb boxot, amit az IATA jóváhagy. Találok egy ilyet (pár centi a különbség, de az is számít), itthon nem igazán kapható. Iszonyatos kavarás veszi kezdetét, hogy egy német webáruházban megrendeljem, egész jó áron (itthon nagyker áron tudnék ennyiért boxot venni). Anyámék pont mennek Németországba, van ott valakinek rokona, akkor az ő nevére megrendeljük. De a webáruházzal valami nem oké (pedig giga nagy) és folyton elakad valami. Beszélünk velük vagy háromszor, semmi okosat nem mondanak, nem akar összejönni. Gyomorideg a köbön, mert ugye odaér-e, lesz-e időm még a kutyákat beleszoktatni, jó lesz-e egyáltalán, stb.Közben bepittyeg a telóm, e-mail jött. Egy külföldi kutyás webáruház - aminek itthon is van oldala és akiknek pár napja írtam, hogy a magyar oldalon miért nem kapható ez a box, mikor a külföldin igen – válaszol, hogy akkor most felrakták. Valamivel drágább, mint Németországban lenne, de mennyivel egyszerűbb megrendelni. Így potom 95e Ft-ért már meg is rendeltem a két boxot.
Közben próbálok minél több infót szerezni, van aki megnyugtat, mások paráztatnak még jobban. Az argentin dog harci kutyának van minősítve, így speciális box kell nekik, nem lehet műanyag és a németek komolyan is veszik – hallom itt-ott. Mindezt akkor, amikor már három nap szívás után megrendeltem a boxokat. Para újra bekapcs, ügyfélszolgálat újra felhív, a csávó flegmán odamondja, hogy az IATA-s az jó. De ő nem lesz ott reggel 4 órakor a Liszt Ferenc reptéren velem, se Frankfurtban 10 órakor. És ha ott a helyi valaki azt mondja, hogy nem jó, akkor én mondhatom, hogy de a csávó azt mondta a telefonba, hogy okés! A méret miatt is aggódom. (közben sokadszorra elhatározom, hogy nekem még egyszer nem lesz ekkora kutyám) Írtam a Lufthansának, hogy adjanak valami írásos jóváhagyást, hogy jó lesz a box. Írok majd a Frankfurti reptérnek is. Eleve megpróbálom kisírni, hogy engedjenek le a kutyákhoz az átszállásnál, bár van aki szerint ez reménytelen. A menetidő több, mint 15 óra. Előtte 2 órával beszállás, utána is lehet, hogy még nem adják ki őket rögtön. Hát, nem ez lesz a fehérek legjobb napja, de ki fogják bírni. Nekem se lesz túl jó móka, de ez van, ezt kell szeretni.
Lehet én is túlparázom a dolgot, de meglep, mennyire kezdetleges ennek az egésznek a kezelése. Sehol egy kép pl. hogy hol lesznek a kutyák menet közben, sehol egy tuti biztos infó, egy jóváhagyatási lehetőség vagy bármi, ami megnyugtatná az egyszeri gazdit. Én mindenesetre felkészülök, ahogy tudok. Írok mindenféle igazolást magamnak, akitől csak tudok, hogy ha bárkinek eszébe jutna belekötni valamibe, akkor kellően le tudjam rendezni. Még ha előtte nem is aludtam már nem tudom hány órája és úgy fogok kinézni, mint egy fél-hulla az idegtől és a fáradtságtól. Addig még fejlesztem az agykontrollos tanulmányaimat is és jól beprogramozom, hogy minden simán menjen. :)
Azért megköszönök minden pozitív energiát! :)
És a beszámoló majd folytatódik...
