Már jó régóta nem írtam, aminek részben az az oka, hogy ez a blogmotor nagyon nehézkesen működik és elveszi a kedvem az egésztől. Így átköltöztetem a blogom a http://norcsii.blogspot.com/ címre. Ez már elsőre is sokkal jobbnak tűnik. Hiába, a google termékek mindig hozzák a minőséget! 

A korábbi bejegyzéseket már átmozgattam, de még van, ami szerkesztés alatt áll. Ezt a blogot hamarosan törölni fogom, így kérlek jegyezzétek meg az új címet!

Remélhetőleg jó hatással lesz rám a változtatás és többet fogok írni. :) Mindig lenne mit....

n.

Azt hiszem a 2012-es év nem volt a világ kedvenc éve. A válság egyre inkább beérett, sok bajt és borút hozva magával. Magyarországon különösen rossz hangulat lett úrrá, de máshol se volt jobb a helyzet. Ugyanakkor sok helyen hallottam, hogy ez az év a tudat forradalmáról szólt. Talán pont azért kellett a válság és a sok probléma, hogy végre észrevegyük, hogy mennyire beletemetkeztünk a felgyorsuló világ diktálta elvárásokba, az anyagi javak hajszolásába és sok mindenről megfeledkeztünk közben.

Én nagyon szerettem ezt az évet, speciális helyet kap az életemben az biztos. De nem azért, mert a 12 a szerencseszámom, vagy mert ekkor költöztem ki Amerikába…

2011 év végén egy konfliktus kapcsán rákényszerültem, hogy alaposabban is elgondolkodjak az életemen és a további terveken. Magam számára is meglepő volt, mikor rájöttem, igazából már nem érzem, hogy a helyemen lennék, nem érzem jól magam a bőrömben. De hogy lehet ez, hiszen imádom amit csinálok, szeretem a kollégáimat, barátaimat és úgy érzem, teljesítem a küldetésem. Mi történt?

Nyilván volt olyan dolog, aminek tudatában voltam korábban is, de nem gondoltam, hogy mekkora erővel hatnak az életemre. Leginkább azonban azt állapítottam meg, hogy én is belefeledkeztem a munkába, a célok hajszolásába és közben az évek mentek el mellettem, bizonyos dolgok pedig kimaradtak, elmaradtak. Szerencsére az ilyen szembesülésekkel sose volt gondom, sőt, izgatottsággal töltött el, hogy valamit máshogy kell csináljak. De mit és hogyan?

A nyilak mind egy irányba mutattak, Amerikába. Minden szempontból ez tűnt jó döntésnek. Egyszerűen vágytam rá, hogy megváltozzanak a körülmények, hogy felrázzam az életem, mint egy hó gömböt és máshonnan nézzek rá. Nem azt döntöttem el, hogy örökre kiköltözök, csak azt, hogy nekivágok egy kalandnak, ami után valószínűleg új gondolatokkal, tapasztalatokkal, érzésekkel gazdagodva jobban tudom majd alakítani a jövőmet. Szerintem mindenkinek rendszeresen kéne utaznia, látnia más kultúrákat és ott hagyni a saját közegét, ha csak egy-egy hétre is. A távolság segít meglátni dolgokat.

18 évesen már voltam kint egy évet és nagyon sokat változtam akkor, sok mindent volt lehetőségem végiggondolni. Abban is segített, hogy tudjam, mire számíthatok.

A kutyázásban is úgy éreztem, hogy otthon már nincs rám akkora szükség. Azt már régóta tudom, hogy én szeretek új dolgokba belevágni, elindítani, aztán ha már működik, akkor megint valami új után nézek. Adta magát, hogy azon kezdjek dolgozni, hogyan lehet a módszerünket Amerikában elterjeszteni.

Szóval a döntés megszületett, de maga a kijutás sok időbe, pénzbe és ügyintézésbe került. Amíg erre készültem, addig kicsit visszavettem a tempóból és úgy döntöttem, hogy lelkileg is rákészülök a váltásra, illetve tartok egy kis pihit az újabb lendület előtt. 33 évesen pont itt van az ideje, hogy végiggondoljam, hova jutottam el eddig, és hogyan tovább.

Nagyon fura állapotban voltam akkoriban, mert nekem teljesen új volt, hogy nem tudom pontosan mi lesz, mit akarok. Ilyet kb. soha nem éreztem azelőtt. Az is fura volt, hogy volt időm magamra. Az anyagiak miatt kicsit össze kellett húzni a nadrágszíjat, de egyáltalán nem bántam.

Kialakítottam egy nagyon ideális életritmust: reggeli kávé mellett fél óra-háromnegyed óra olvasás, aztán hatalmas 2-3 órás erdei séta a kutyákkal, néha menet közben egy tál leves egy útba eső erdei étteremben, közben hanganyagokat hallgattam. Aztán otthon némi házimunka, utána meló, ügyintézések, stb. Este vagy valami újabb sport, vagy találkozás barátokkal. Hétvége is kikapcsolódás, a kutyasulit ki tudja hány év után először, tudatosan elkerültem.

Sokkal többet mentem mindenfelé, mint korábban. Érdekes módon bevonzottam hasonló hangulatban lévő embereket és jókat beszélgettünk. Figyeltem, hogy ki hogy él, mit tudok tanulni tőlük, vagy épp milyen hibát nem akarok majd elkövetni. (Az egyik fő tanulság: ne hasonlítsam az életem máséhoz, mert tök mindegy, mi a megszokott, vagy „normális”, azt csináljam ami jólesik.)

Elkezdtem bicajozni messzire, és a hegyre is szerettem feltekerni (ami korábban érthetetlennek és kivitelezhetetlennek tűnt). Voltam párszor falat mászni, jó társaságban. ;) Kipróbáltam a rúdtáncot, télen kondiztam is (csakis szanuával együtt :) ), tavasszal meg görkoriztam. De a hegyi túrák voltak a kedvenceim. Ahogy erősödtem, néha már úgy éreztem, kevés az erdő a talpam alatt. :) Hihetetlen, hogy a mozgás mennyire sokat számít az ember testi-lelki egészségének megtartásában!!

Sok minden érdekelt, amire korábban nem volt időm, de most igen és megfelelő hangulatban is voltam hozzá. Elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, és voltam párszor Családállításon, ahol hátborzongatóan izgalmas élményeket szereztem. Megtapasztaltam, hogy túl sokat gondolkodom és nehezen tudok relaxálni, ezen elkezdtem dolgozni. Végighallgattam Brian Tracy Főnix szemináriumát az erdei séták közben és nagyon telibe talált, sok felismeréshez vezetett el. Szintén hallgattam Eckhart Tolle A most hatalma c. anyagát, ami mindig nyugtatólag hatott rám, bár épp ésszel nehéz felfogni amit mond, talán azért, mert nem is ésszel kell. :) A tudatosodás legfelsőbb lépcsőfoka talán pont az agy kikapcsolása, ezen még lesz mit dolgoznom. Bár a természetben mindig könnyebb kikapcsolódnom. És azt is megtanultam már, mivel tudom motiválni magam, segíteni a folyamataimat.

Előfizettem a Nők Lapja Psziché-re, amiben szerintem nagyon jó cikkek vannak és pont annyi, amennyit még kényelmes olvasni. Sok érdekes könyvet olvastam ki és annyira rákaptam az olvasásra, hogy ha könyvesboltot láttam be se mertem menni, mert féltem, hogy megveszem a fél boltot. Maga a tanulás szerves részévé vált az életemnek és ez nagyon tetszett!

Mivel szeretem leírni amiket megtanulok, vettem egy szép füzetet, amibe mindenféle dolgokat beleírtam. Amire rájöttem, amire keresem a választ, ami érdekelt, amit kipróbálnék, mindenfélét.

Anyukámmal elmentünk egy Jobb agyféltekés rajztanfolyamra is. Ami igazán meglepett, hogy akármerre mentem, mintha mindennek ugyanaz lett volna a gyökere, volt valami hasonlóság mindegyik dolog mögött. A vallás is folyton felbukkant kicsit mindenhol, ami eleinte idegesített, mert én nem vagyok vallásos és vannak is ellenérzéseim a dologgal kapcsolatban. Aztán rájöttem, hogy nem maga a vallás az, ami zavar, hanem ahogy használják egyesek.

Ami szintén sokkal nagyobb szerepet kapott ebben az időszakban, az emberi kapcsolatok. Új barátságok születtek és meglévők mélyültek el. Mindig is szerettem megosztani az élményeimet másokkal és úgy láttam, hogy amiken átmegyek, amiket megtanulok, az mások számára is érdekes, ők is tudnak belőle profitálni. Nagyon jó időket töltöttünk együtt, szalonnát sütöttünk, strandra jártunk, kirándultunk, társasoztunk és sokkal jobban figyeltünk egymásra. Fura, hogy ezekre a dolgokra ma már koncentrálni kell szinte, mert annyira gyors az élet, hogy bele se férnek maguktól. A családról nem is beszélve.

Visszatérő téma volt a fejemben az anyagiak szerepe az életben. Egyrészről biztonságot ad és sok jó dolgot elérhetővé tesz, másrészről nagyon könnyű az áldozatává válni és hajszolni. A különböző előadásokon még inkább megtanultam, hogy mekkora szerepe lehet gyerekkori élményeknek a gondolkodásunkra. Nekem valami egyszer beakadhatott a pénzzel kapcsolatban, mert valahogy mindig rossz érzés kötődik a gazdagság gondolatához. Állítólag ha valaki gyerekkorunkban azt mondja, hogy mondjuk „csak erkölcstelenül lehet meggazdagodni”, észrevétlenül belénk programozhatja ezt. Bennem az szokott még előjönni, hogy mennyi az „elég”, és hogy ne érezzem magam rosszul, amikor mondjuk veszek egy új telót, mások meg szomjan halnak a Föld más pontján… Erre még mindig nincs meg a válaszom.

Kifejezetten élveztem viszont mind magamat, mind az emberiséget, mint olyat úgy megfigyelni, ahogy az állatokat szoktam. Milyen ösztönök hajtanak minket, hogyan hatott rám a nevelés, a családi környezet, vagy épp a kultúra, amiben felnőttem. Igyekszem tudatosan felülírni a rossz beidegződéseket, használni magamon is a tudást, amit a viselkedés módosításáról tanultam.

Egy másik becsípődésem az volt, hogy valahogy nem akaródzott felnőni. Nem a felelősséggel volt bajom, azt mindig jól bírtam, de valahogy mindig gyerekként gondoltam magamra. Márpedig már nem vagyok az. És ez sok minden mást is korlátozott az életemben, mert ha gyerek vagyok, hogy tudnék nő lenni, hogy vágyhatnék családra és egyebek? Persze egy kis gyerekesség, játékosság sose árt, anyukámat elnézve sose fogom elveszíteni. :) De ez időszakban sikerült jobban képbe kerülni magammal és helyretenni pár dolgot a fejemben.

Aztán eljött az idő, meglett a vízum, a repjegy és jött az utazás. Fura érzés az ember összes cuccát összepakolni dobozokba és ott hagyni. Eddig azt hittem ezek értékek, most hirtelen csak dolgokká váltak. A pakolás közben végignéztem régi képeket, videókat és elábrándoztam a múlton.

Magát az elutazást én elég könnyen kezeltem, mert valahogy átkapcsoltam valamit a fejemben és nem úgy fogtam fel, hogy elmegyek messzire, hanem egyszerűen csak egy másik ponton vagyok, de bármikor hazamehetek. És relatív, hogy mi a "haza", ha Holdról nézem, a Földön mindenhol „otthon” vagyok. :) Lehet hülyén hangzik, de nekem ez tényleg működik, egyszerűen egy nagyobb csoporthoz sorolom magam.

Nagyon szerencsésnek érzem magam minden szempontból és azt hiszem, nem is fecsérlem el a lehetőségeket, amiket kapok az élettől.

A 2012-es év végét már Amerikában töltöttem. Texas teljesen más világ, mégis otthon éreztem magam nagyon hamar. Egy másik kultúra, egy távoli hely még inkább segít máshonnan ránézni az életemre, a mi kultúránkra. Most a munka megint előtérbe került, elindult a hajtás és a tanulás most olyan dolgokban jelenik meg, hogy megtanuljam itt hogyan működnek a dolgok, emberek. Aztán ha lassan beáll a rend és megszokom a környezetet, kialakul minden, akkor kezdődik az igazi kihívás, hogy lehet a korábban megtapasztalt élményeket, értékeket vegyíteni a mindennapokkal? Hogy ne feledkezzek bele megint a munkába?

A célok megszülettek, átalakultak, a fontossági sorrend változott. Vannak még nyitott kérdések, de azok nyitva is fognak maradni, mindent nem is kell megtervezni előre.

Azt hiszem, ez volt életem második nagy fordulópontját hozó éve. Mindig egy mosollyal az arcomon fogok rá visszagondolni, sokat adott nekem, hiányozni fog. De ha elég jól megtanultam, amit lehetett, akkor 2012 az az év lesz, amióta máshogy élek :)

Talán a maják is úgy gondolták, hogy egy régi világ ér véget, nem az élet….

ui: Rákerestem a neten, és találtam egy cikket – így utólag – ami félelmetes módon totálisan olyan, mintha nekem írták volna!!! Íme: http://dreams.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1186918

A texasi tél napos, ugrándozó hőmérséklettel, de hó nélkül. Azaz se a télnek, se karácsonynak nincs hangulata. Ezen az se segít, hogy sok háznál vannak kitéve figurák, világítások. Amerikában a télapó hozza az ajándékot éjjel (ahogy a filmekben is láthatjuk) és 25-én reggel bontják ki őket. Ha már nincs gyerek a családban, akkor hajlamosabbak ők is napközben vagy este ajándékozni. Mi Allan beosztása miatt pont 24-én este karácsonyoztunk. Készültem egy magyar cd-vel, meséltem, hogy nálunk szokás az éneklés, így meg is hallgattunk egy dalt. Megtanítottam őket puszit adni, mert itt ölelkezés van és meséltem a szokásainkról, ételeinkről. Persze család nélkül a kari nem az igazi, de amúgy is tök más itt a hangulata. Összességében jól telt és jó ajikat kaptam/adtam :)

Akkor kezdődjön a klikkerezés

Első kérdés, mit szeretnek enni a lovak, ami jutifalat méretben előteremthető? Ez könnyű. Almát és répát. Na igen. Ezek a lovak valamiért nem eszik egyiket se, fene a belüket! Egy ideig folyamatosan próbáltam mindenféle zöldségeket, kukoricapelyheket és egyebeket adni nekik, de végül maradtak a gyári lovaknak készült jutifalatok. De legalább nem kell folyton aprítani. :)

Van itt egy Tractor Supply Company (TSC) nevű bolt, azt nagyon bírom. Ott lehet ilyeneket venni. Én jól bevásároltam, néztek is rám furán. :) Így is van olyan ló, amelyik csak az almás jutifalatot szereti, a mentásat nem. A tejkaramellás viszont mindenkinek bejön. :) Vettem egy Jolly ball nevű labdát is, ez volt az egyetlen lovaknak (is) készült játék, amit lehetett kapni.

Szerencsére a lovak egész nap enni akarnak, így még ha kapnak is reggelit, vacsorát, akkor is könnyen motiválhatóak jutifalattal. Még a füves részeken is simán lehet velük dolgozni, igaz, Vickiéknél azt hiszem nem a legfinomabb fűféle nő.

Ahhoz, hogy klikkerezzek egy állattal, nem elég csak azt tudni, hogy mivel lehet motiválni. Fontos valamennyire ismerni a viselkedését, hogy lássam, mikor nyugodt, mikor ideges, mit válthat ki belőle egy-egy mozdulatom, mit jelentenek az ő mozdulatai. Ez vadállatoknál és zsákmányállatoknál különösen fontos, ha pedig az állat nagy is, akkor még inkább kell az elővigyázatosság. Én eleinte remegő lábakkal sétáltam egy lóval és eltelt vagy másfél hét, mire elkezdtem magabiztosabban mozogni mellettük, amikor már nem ijedtem meg egy hirtelen fújtatástól, vagy amikor már magabiztosan eltoltam magamtól azt, aki pofátlankodott.

Amit még szintén nem árt tudni, hogy mi az állat viselkedésének a repertoárja. Értem ez alatt, hogy mik azok a mozdulatok, amiket magától is megcsinál és általában mikor, mi váltja ki, mi az, amit fizikailag képtelen végrehajtani, stb. Azt mondják ezért jó csirkével klikkerezni tanulni, mert csak két lába van és elég limitált a mozdulatok száma, amit végre tud hajtani. :)

A lovak nagyon sok mozdulatot elég kiszámíthatóan produkálnak, ezért az alapokat elég könnyű velük összehozni. Mivel MINDENT megnéznek, megszagolnak ami új a környezetükben, ezért a célkövetés, vagy formálni, hogy odamenjen valamihez a ló, végtelenül egyszerű. A fejüket alapból is folyamatosan mozgatják minden irányba: legelnek, vakaróznak, körülnéznek, stb. Ha valamit akarnak, hajlamosak kaparni, vagy dobbantani, így a lábmozdulatok is könnyen jönnek. Mint már említettem, szeretik követni az embert, sőt, ahogy elnézem, szeretnek fejjel orientálódni felénk, így elég könnyen lehet testfordulatokat is előidézni.

Szeretnek hemperegni is a porban, szóval még a lefekvés se tűnik ördöngösségnek. Amin viszont van mit dolgozni, az az ingerhez szoktatás (nagyon-nagyon óvatosak, ha új tárgy van a közelben, új felszínre kell lépni, valami mellett-alatt kell elhaladni, stb.) Én nagyon szeretnék valamilyen apportot is tanítani, de zsákmányösztön nélkül ez érdekes feladvány, mert minek is venne a ló a szájába bármit? :) Az ülést is láttam pár helyen tanítva, de maguktól nem produkálják. Aztán kérdés, hogy a vakfoltjaik miatt (például maguk elé közvetlenül nem látnak), mennyire lehet lábas célkövetés, akadályugrást és egyebeket tanítani (biztos lehet, csak nem árt tudni, mit lehet elvárni). És nem szabad elfelejteni, hogy a két külön agyféltek miatt, mindkét oldalra mindent meg kell tanítani.

Ami még érdekesség a lovaknál, hogy úgy tanítják őket általában, hogy kapnak egy nyomást, és ha arrébb mozdulnak, akkor a nyomás megszűnik. Emiatt ha megérintem őket bárhol, akkor arrébb lépnek. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy ezt ne használjam némi csalásként, illetve ne akadjak ki, ha félreértésből arrébb lépnek, amikor nem ezt akartam. És gyanús, hogy könnyebben tanulnak utánzással, mint a kutyák, de ezt még nyomozom.

Mik legyenek az első feladatok?

A kondicionálás végtelenül gyorsan megy, ezt érdemes rögtön egy érintéses feladattal összekötni. Ezt már sok lóval megcsináltam. Persze ettől még a klikkeres gondolkodás még nem alakul ki, az csak ezután jön.

Mivel én kapcsolatépítésre, ismerkedésre használtam eleinte a klikkerezést, nem álltam neki ezerrel formálni. Úgy döntöttem, hogy a behívás lesz az egyik első feladat. Kicsit ledöbbentem, hogy a lovak nem tudják itt a nevüket, ez nem tudom mennyire általános, én ezt tök alapnak vettem. Így bekerült ez is a képbe. Szóval név, és gyere ide, ha hívlak. :) Ehhez gyakran szaladgáltam a lovakkal. (A patkoló pasas el is kezdett ugratni, hogy nem értem a koncepciót, mert a lónak kéne csak szaladni, nekem meg rajta kéne ülni, de én mondtam neki, hogy én a magam módján csinálom és kész. :) ) A szaladgálás hamar hozta, hogy a megállást sem árt, ha tudják a lovak, mert néha nagyon belelendültek a szaladásba, egyszer az egyik vészesen közel jött.

Aztán, hogy színesebb legyen a dolog, igyekeztem olyanokat beiktatni, hogy rámegyünk egy lécekkel borított részre, vagy átmegyünk egy boltív alatt (van egy pálya, ahol direkt a lovak miatt vannak ilyenek). Ez némelyik lónak könnyebben ment, de ahogy említettem, Wood nagyon érzékeny, vele minden ilyen tovább tartott. Közben elkezdtem egyre jobban megismerni őket, és ők is elkezdtek kötődni, ez szuper érzés.

A lovak nem nagyon szeretik, ha ölelgetik a fejüket, legalábbis itt a többség nincs oda azért, hogy valaki babusgassa őket, főleg nem egy idegen. De ma már több ló is nagyon kedvesen hajol hozzám, vagy hagyja magát. Fox nem, ő egy genya, csak a kaját akarja. Neki most az is az egyetlen, amiért klikkelek, ha hagyja magát megsimogatni, átölelni. :)

A behívás nem tűnt igazi feladatnak, mert a lovak jöttek folyton velem, utánam. A megállást már rég tudták, azt nem én tanítottam nekik. Szóval kellett valami, ami igazán tanítás, és mi lehetett volna más, mint a célkövetés. Allan megmutatta a zászlóval való gyakorlást, így egy ahhoz hasonló tárgyat választottam elsőnek. Volt egy textil zacskó, amiben hurcoltam a cuccaimat, azt lett a célpont.

Két lóval, Wood-al és Boots-al kezdtem el dolgozni. Egyszerre természetesen csak eggyel. Felvittem a körkarámba és először is elengedtem. Ha már pár napja nem lovagolták őket, eléggé tele voltak energiával, szóval hagytam őket szaladgálni, kicsit én is futkorásztam velük. Aztán elég hamar jöttek, hogy na akkor mit kell csinálni? :) Közelről irtó hamar ment a zacskó érintése, de messzebbről nehezebben mentek el odáig. Kb. 15-20 perceket dolgoztam velük. Eleinte hamarabb lefagytak és a megszokott módon elkezdtek falevelet, vagy fűszálat keresni a karám szélén. Mára már nincs ilyen gond, folyamatosan dolgoznak és meglepően sokat bírnak.

Kb. másfél hete sikerült végre csinálnom egy megfelelő célkövető pálcát (fa rúdon teniszlabda), amit egyből követtek is. Így már tudom őket mozgatni mindenfelé. Olyannyira, hogy rájöttem, hogy az egyik legidegesítőbb dolog, hogy folyton mozognak, folyton a fejükkel akarnak fordulni felém. Na, akkor kezdjük el tanítani a „marad”-ot. :) Ehhez használtam némi segítséget, konkrétan az első perctől volt kézmozdulat, vezényszó, minden. A követési hajlamuk miatt ez nehéznek bizonyult, de pont ma tök jól ment két lóval is, lehet csak véletlen, még dolgozunk rajta.

A tolatást is elkezdtem tanítani nekik, illetve mindegyik ló tud tolatni, de én azt szeretném, ha csak vezényszóra is megtennék.

Mikor a célkövetés már nagyon jól ment, akkor kitaláltam, hogy vajon akkor is működik-e, ha ülök egy lovon. Egyáltalán  lehet-e egy lónak a hátáról klikkelni. Megkértem Allan-t, hogy segítsen. Felnyergeltük Boots-ot és olyan fejszerszámot tettünk rá, hogy a szája szabad maradjon. Nagyon érdekes volt, ahogy ráültem, a ló kreativitása megállt. Nagyon is tudta, hogy ha ülnek, rajta, nem szabad mozogni, elindulni, ha nem mondják. Azért viszonylag hamar rájött, hogy mehet a pálca után. A kaját is viszonylag könnyen oda tudtam adni neki a hátáról, mert megfordult, felnyúlt érte. Arra kellett csak figyelnem, hogy ahogy mozdul a ló a pálca után, én is mozdultam a pálcával együtt, így sose érte volna el, ha nem figyelek. :) Ja, és egyszer leejtettem a klikkerem, az szívás. :) Bár hozzáteszem, hogy már mindegyik klikkeres lovam a „bravót” is tudja, mint klikkelő szót.

Úgy is kipróbáltuk, hogy Allan ült a lovon és én lentről dolgoztam vele. Ezt azért akartam megnézni, mert csak úgy tudom majd átkötni a lónál, hogy mit kéne csinálna a munka során, ha akkor is tud dolgozni a klikkerrel, ha Allan rajta ül. Itt is kellett egy kis idő, de mivel nem volt gond a mozgásból, hamar tudtam vezetni mindenfelé. Arra is nagyon jó a célpálca, hogy a lovat le lehet nyújtani munka előtt-után. A cutting ugyanis nagyon igénybe veszi őket.

Allan nem az a lelkendezős fajta, de miután látta, hogy mindenfelé el tudom mozgatni a pálcával a lovat, elkérte a klikkerem, némi falatot és felment a körkarámba a zászlóhoz. Ezt elismerésnek vettem. :)

Azt még nem tudom, hogy a lovaknak mennyire van hajlama megérteni az emberi szót, hozzákötni egy viselkedéshez. A kutyáknak ez könnyen megy, ők figyelnek ránk. A macskámnál viszont nagyon nem akart összejönni, ő ennyire nem volt rám hangolódva, pedig elég kutyás macsek volt. Most úgy sejtem, hogy simán érteni fogják, de majd meglátjuk.

Igyekszem türelmesen haladni és az is szempont, hogy olyan dolgokat tanítsak, amiket Allan esetleg tud hasznosítani menet közben. Fontos a jó alapozás. Az elkezdett feladatokat nem akarom félbehagyni, szépen letisztítva akarom őket vezényszóra tenni. Akinek van ötlete, hogy miket tanítsak nekik, írja meg nyugodtan! :)

(foly.köv.)

Világ életemben imádtam a lovakat. Gyönyörűek, jó szaguk van és finom puha orruk. :) Szándékosan távol tartottam magam tőlük, mert nem akartam újabb szerelembe esni. Néha már a kutyák is elég nagy kötöttséget jelentenek, nem akartam még egy függőséget. De most úgy hozta az élet, hogy nem kell tovább kerülgetnem őket. Olyan helyre kerültem és életem olyan időszakába, hogy végre elkezdhetem megismerni őket. :)

Egy kicsit mindig tartottam is tőlük, mert olyan nagyok és annyira ijedősek. De ennek nyilván része az is, hogy nem ismertem a kommunikációjukat, hátterüket és az is, hogy sajnos sok stresszes lóval találkoztam.

Sose értettem, hogy a lovakat miért kezelik úgy, ahogy. Hogyan lehetséges az, hogy valaki bemehet egy lovardába és felülhet egy állatra, irányíthatja úgy, hogy nem ismeri, semmi kapcsolata vele. Én már nagyon rég elhatároztam, hogy ha én valaha lovagolni fogok, azt csak olyan lóval fogom tenni, akit ismerek.

Mióta tudom, hogy jövök majd ide és lovazni fogok, igyekeztem keresni olyan embereket, akik úgy lovaznak, úgy tartanak lovakat, ahogy én is elképzelném. Egyikőjüktől különösen sok érdekes dolgot hallottam. Könnyen tudtunk beszélgetni a lovakról, mert ő is kutyázik a Tükör Módszerben, így leginkább azt kellett elmesélnie, hogy szerinte mi hasonlít és mi különbözik a lovaknál.

Én azzal indultam neki, hogy megfejtsem, vajon mi lenne a lovak Tükör Módszere? Alapvetően hiszek benne, hogy a módszer hármas tagolása sok élőlény esetében igaz, esetleg kicsit kiegészítve, kicsit módosítva. De akár a gyereknevelésre gondolva is azt hiszem megállja a helyét, hogy szükség van: 1. tiszteletre, vezetői szerepre, 2. az oktatás pozitív megerősítésen alapuló használatára és 3. egy egészséges életmódra. Úgy indultam hát neki, hogy lássuk, a lovaknál megállja-e ez a helyét?

Nem akarok ítélkezni, de első találkozásaim a lovas világgal a következő benyomásokat hagyták bennem: a lovak megértése, képzése sokkal jobban le van maradva a kutyákéhoz képest (általánosságban); a lovakat a legtöbb helyen még mindig leginkább erővel képzik, kényszerítik; az emberek hozzáállása a lovakhoz amolyan „Én vagyok a világ ura, szolgálj!” én a legtöbb helyen nem látom a kölcsönös tiszteletet; a ló trénerek szeretik a pozitív megerősítés kifejezést használni, de valójában negatív megerősítéssel dolgoznak (a ló kap egy kis nyomást, ha jól mozdul, enged a nyomás és pihenhet a ló);  nagyon kevés figyelmet fordítanak a ló igényeire, boldogság faktorára (életmód); sok a viselkedészavaros ló, akik kínjukban rágcsálnak, hintáznak, szétdörzsölik a szőrüket valamin, de legalábbis szomorú beletörődéssel viselik az életet; számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy egy ember felül egy állatra és rángatja, irányítja anélkül, hogy bármi fogalma lenne róla, hogy mit csinál;

Persze értem én a történelmi múltat, a hagyományokat és akkoriban minden más volt, ezzel nincs is bajom. Azt is megértem, hogy vannak lovak, akiknek a munkában kell segíteni az embereket, vagy sportágakban versenyeznek, ez így van a kutyáknál is, nem mind csak házi kedvenc. Nem is arra gondolok, hogy most azonnal minden földművelő ragadjon klikkert és tanítsa meg pozitív megerősítéssel igát húzni a lovát. De ma a tudásunk, az értelmünk, az ismert technikák annyival többet engednek látni az állatokból és kihozni a velük való munkából, kapcsolatból.

Tanuljunk

Miután már kaptam némi infót az eddigiek során, azzal kezdtem, hogy elolvastam pár cikket a lovak látásáról, hallásáról, gondolkodásáról, szokásairól, származásáról. Nem írnék le mindent, lehetetlen is lenne, csak röviden a lényeget: A lovak menekülő/zsákmány állatok, ezért elsődleges motivációjuk mindig a biztonság keresése. Ezt leginkább a csoport erejében találják meg, ezért nagyon erősen kötődnek a közösséghez. Az egyedüllét számukra nagyon kellemetlen és (elviekben) veszélyes, ezért könnyen csapódnak, kötődnek bárkihez. Folyamatosan pásztázzák, figyelik a környezetüket esetleges ragadozók után kutatva. A hallásuk jobb, mint a miénk. A szemeik a fejük oldalán helyezkednek el, ezért sokkal szélesebb sávban látnak, viszont van több vakfoltjuk is, például közvetlenül az előttük levő dolgokat nem látják. Ezt nagyon nehéz elképzelnem. Az éles-látásuk is csak egy sávban működik, ezért is mozgatják a fejüket sokszor. A sötétben jobban látnak, mint mi, de nehezebben alkalmazkodik hozzá a szemük, ezért nehéz őket sötét helyre vinni. A fej, vagy a nyak lefogása a lovat gátolja a környezet figyelésében, ezért azt nagyon nem szeretik. A két agyféltekük külön működik, ezért állítólag hiába tanítasz meg valamit a lónak az egyik oldalra, a másikra nem fogja tudni, ha nem tanítod meg ott is. Hmm.

A fura látásuk és az éles hallásuk miatt sose tudni, mit találnak hirtelen félelmetesnek, amit mi nem is észlelünk. Alapvetően mindig készen állnak a hirtelen elfutásra, ez nagyon ősi ösztönük. Ha más felszínre kell lépni, vagy egy új tárgy jelenik meg a látóterükben, nagyon alaposan leellenőrzik, megszagolják. Én nem is tudtam, hogy a lovak is ennyire szaglásznak, pedig igen.

Elkezdtem utánanézni, hogy kb. milyen módszerek, szakemberek, irányelvek vannak a lovas világban. Az egyik irányzat a suttogó kifejezés körül alakult ki, fő figurája talán Monty Roberts, akit volt szerencsém személyesen is látni még otthon. Nagyon becsülöm mint embert és a munkáját, de be kell valljam, picit csalódás volt látni munka közben, nekem nem volt 100%-ig kerek, amiket mondott. Igaz, nagy elvárásokat támasztottam felé és a nagyja szuper annak, amit csinál, sokat lehet tanulni tőle.

A másik irányzat, ami nagyon hasonlít, a Natural Horsemanship. Már a neve is szuper! :) Ennek fő képviselői talán az amerikai Pat Parelli, és az ausztrál Clinton Anderson. Parelli egyik kiadványát olvasgatom, sok nagyon szimpatikus és hasonló dolgot mond, mind mi, de itt is vannak apróságok, amik nem csúsznak nekem. Borzasztóan bonyolultnak tűnik a rendszere és 10 év, mire valaki eléri a magasabb szinteket. Huhh. Clinton Anderson módszerét Downunder Horsemanshipnek hívja, belőle még csak villanásokat láttam videón. Kicsit olyan érzés volt, mint Cesar Millan, amit mond, vagy leír a könyvében, az tök jó, de amikor a képet látod, az kicsit durva. Hozzátenném, hogy ezek a személyes benyomásaim és mindegyik embertől akarok még olvasni, videót nézni, mert még nagyon keveset láttam belőlük. Találtam másokat is, az egyik aki nagyon érdekelne, az a csaj, akinek a videóját szerintem már mindenki látta, aki nyereg és minden nélkül lovagol alakzatokat egy lóval, nagyon szép összhangban. A másik Lorenzo, aki egy francia lovas akrobata, aki a lovak hátán ugrat meg minden. Az akrobata rész annyira nem köt le (bár tuti rohadt nehéz), de az, hogy kb. 10 ló egyszerre mozog a legkisebb jelekre, az már valami!

Amiket figyeltem mindenkinél: mennyire használ erőt, rángatást, kényszert, milyen összhangban vannak az állatokkal, tudják-e őket a földről irányítani és hasonlók. Vettem két könyvet is, az egyik egy kérdezz-felelek könyv viselkedés problémákra, a másik címe: Hogyan gondolkozz úgy, mint egy ló. :) Lovas –klikkeres könyv is van kettő-három, de azt nem vettem. Nem sietek az elméleti tanulmányokkal, mert a saját válaszaimat akarom megtalálni, imádok magam felfedezni dolgokat.

Vickiék farmja

Vicki férje Allan már nagyon régóta képez és nevel cutting (kattints rá és olvasd el!) lovakat. Ebben a sportágban egy kis csoport bociból le kell választani egyet és távol tartani a többitől. Hagyománya van, ha az egyik marhát el kellett látni, vagy meg kellett jelölni, így választották le. A lovak úgy mozognak mint egy kapus a kapuban, sok a hirtelen mozdulat és szinte vízszintesen úsznak a levegőben. Csodálatosan néznek ki. Gyakorolni nem mindig bocikkal gyakorolnak, hanem egy kifeszített zászlót lehet egy távirányítóval jobbra-balra mozgatni, azt kell követni a lovaknak.

Vickiék farmján szép nagy földek vannak és kb. huszonvalahány ló, némelyik bértartásban. A többség éjszaka az istállóban van, ami nagyon ápolt, tiszta, napközben pedig felváltva itt-ott. Némelyik ki van téve egy kisebb karámba, mások nagyobba, páran meg a sétáltatón vannak (nem tudom mi a hivatalos neve). A versenyzés miatt vannak extra igények, pl. ne nőjön hosszú szőre a lovaknak, ezért hidegben kapnak egy ló-kabátot. :)

A lovakat még inkább ivartalanítják, mint a kutyákat, mert nagyon nehéz lenne kezelni őket, ha még a szexuális vágyak is tombolnának bennük. Féltik őket, ezért nem nagyon szeretik összeengedni őket. Itt szerencsére többen rendszeresen kisebb csoportokban, párokban vannak, de nem mindenkinek jut ebből, ami sajnálatos, ugyanakkor érthető. Nagyon sérülékenyek és ugyan hogy lehet leállítani két verekedő lovat?? Bár állítólag lehet. (Ennek mentén azért elgondolkodtam, hogy vajon egy gyilkos bálnánál, fókánál, delfinnél és hasonlónál hogyan „ösztönkezelnek”? Gondolom inkább igyekeznek elkerülni minden gondot.)

Nagyjából szabad kezet kaptam a lovakhoz, csinálhatok velük bármit. Mindegyik jól szocializált (kutyákkal is), úgyhogy ideálisak a körülmények. :)

Vicki már klikkerezett az egyik lóval, aki csomó mindent tud, de nincs rendesen befejezve, letisztítva egyik viselkedés sem. És a legtöbbet valamilyen utánzásos, megvezetéses kombóval tanította. Kért is tanácsot, de ahhoz többet kell tudnom róluk.

Bemutatkoznak a lovak

Már majdnem minden lónak tudom a nevét és kezdem megismerni az egyéniségüket is. Párat be is mutatok.

Fox – rajta tanítottak lovagolni Vickiék, mikor múltkor itt voltunk és vele már akkor elkezdtem klikkerezni. Akaratos, makacs, de kiegyensúlyozott. Őt állítólag nem nagyon lehet összerakni más lovakkal, mert vannak csúnya dolgai. Bértartásban van itt, régen cutting-oltak vele, de azt hiszem lesérült. Mára kicsit elhízott és ritkán lovagol rajta az eredeti gazdája. Vele kezdtem el kísérletezni eleinte, mert őt már ismertem valamennyire, de vele nincsenek komoly céljaim. Nagy zabagép, de nem szeret édelegni. :)

Wood – aktív versenyló. Ő talán az egyik legérzékenyebb itt a farmon, mindentől megijed, főleg, ha valami szemmagasság fölé kerül. Ezért kicsit nehezen indult a klikkerezésünk, viszont kedves természetű és elég jó észjárása van. Most ő a kedvencem. :) Igyekszem több ingerhez is hozzászoktatni, ezzel elég jó mérhető, hogy mennyire bízik bennem. Ha majd okosabb leszek, talán tudok segíteni a verseny teljesítményében is.

Boots – aktív versenyló. Ő nem annyira félős, mint Wood, kicsit magabiztosabb. Szeret dolgozni, vele is jól haladunk. Van a munkájában egy rossz fordulat, amit talán sikerül segítenem kijavítani (klikkerrel nem tűnik ördöngösségnek), de még az is lehet, hogy valamilyen fájdalom miatt mozog úgy, most megpróbáljuk kideríteni.

Dually – azt hiszem, ha azt mondom, hogy őt „Pákó lónak” hívom, akkor mindent elmondtam. Nagyon kedves, kiegyensúlyozott, őt lehet a legjobban ölelgetni. :) Ő sokat van kint, éjszaka is, vele már nem versenyeznek, de ha terelni kell vagy turistákat körbevinni, őt veszik elő. Nevét egyébként arról a kocsitípusról kapta, ami nekem is van, mert az hátul nagyon széles. :) (a képen bal oldalt, Woods mellett)

Dennis – … a komisz. :) Egy fiatal csődör, csak neki vannak golyói, olyan is. :)

Hubert – ő inkább Perura emlékeztet, azt hiszem ez is elég beszédes. :) Ő is versenyez, az egyik legjobb. Eleinte őt nem kedveltem annyira, mert folyton azt láttam, hogy nyugtalanul szaladgál a karámban, ahol van. A kutyákat is hajlamos volt hajtani kicsit. Aztán kiderült, hogy némelyik kutya cseszegeti a lovakat néha, na ezen gyorsan változtattunk. :) Senki nem cseszegethet senkit, mindenkire rászólok, kutyára, lóra. Egyszer megsimogattam Hubertet és annyira kedves volt, teljesen meglepett. Azóta nagyon bírom, néha kergetőzök vele a karámban, sőt, már kisírtam, hogy néha legyen ő is a nagyobb, füves karámban, ahol a dagi Fox tunyáskodik folyton. Egyszer össze is raktuk egy másik lóval ott, annyira szuper volt!

Boon – vele most kezdtem ismerkedni. Ő volt az egyetlen, aki megette az almát, a répát és szinte bármit. És nagyon jópofa zoknijai vannak a lábain, ő is nagyon kedves, szereti ha simogatják. Allan szerint ő egy kutya ló bőrben. :)

Elsősorban Wood-al és Boots-al dolgozom, a többieket inkább csak kényeztetem, játszok velük, ha arra járok és van rá módom. De jó sokan vannak, úgyhogy nem egyszerű.

Kísérletezzünk, avagy a kezdeti lépések

Első gondolatom az volt, hogy oké, akkor építsünk kapcsolatot. Hogy építesz kötődést egy lóval és hogyan szerzel tiszteletet? Gondoltam poén lenne a Monty féle Join-up-ot megcsinálni, de még nem voltam elég magabiztos a közelükben és a jeleiket se tudtam eléggé olvasni. Úgyhogy elkezdtem simogatni őket, jutifalatot adni, közben a privát területemet igyekeztem felállítani olykor, bevédeni a falatokat és figyelni, hogy ők hogyan kommunikálnak egymással.

Mindenki azt kérdezte, hogy miért nem lovagolok. Nekem eszembe se jut lovagolni. Csak azért mert nagyok és rájuk lehet ülni, miért kéne így tennem? Ha kialakul az, amit elképzeltem, akkor a lovaglás a hab lesz a tortán. Én azt szeretném elérni, szeressenek, tiszteljenek, ha hívom valamelyiket, jöjjön oda. Lehet, hogy naivitás, lehet, hogy túl kutyás a gondolkodásom, majd meglátjuk.

Kíváncsiságom nagyon hajtott, így némi szervezéssel és Vicki engedélyével Foxot felvittem egy távolabbi mezőre és elengedtem. Érdekes volt figyelni, amit csinál. Először elkezdett nyeríteni a domb másik oldalán levő többi lónak (máskor le se tojja őket) és fel alá rohangált pánikban kijáratot keresve. Elképesztő élmény, amikor egy ekkora állat szabadon száguldozik melletted és beleremeg a föld a lépteibe! Miután rájött, hogy nem talál vissza, egyértelműen úgy döntött, hogy még mindig jobb velem és a kutyákkal lógni, mint egyedül. Pedig volt friss fű, meg minden, de mint egy matrica, úgy ragadt rám. Futkároztam össze-vissza, mint egy önfeledt gyerek egy lóval és pár kutyával a mezőn. Óriási volt! A klikkerezés is ugyanúgy működött kint a mezőn, mint a karámban. Később még több lóval is ki akarom ezt próbálni, csak még kicsit körülményes eljutni odáig, főleg, hogy mindenhova a saját lábamon megyek velük. :)

Folyt.köv. (még sok van) :)