tm_logo.jpg

Feedek

Peru hazajön 157.JPGMikor Pákó 7 éves lett, nagyon lelassult, már úgy éreztem, terhelem a munkával, bemutatókkal. Ideje volt, hogy utánpótlás után nézzek. Sokáig halogattam és tartottam is tőle, olyanokon filóztam, hogy: Lehet-e egyszerre két kutyát egyformán szeretni? Vajon lesz olyan kutya, aki felér Pákóhoz? és hasonlók.

Más fajta szóba se jött. Az argentin dogban rejlő szélsőségek – a keménység és az ember centrikusság, szeretetigény – számomra a tökéletes kombináció (vajon miért? :) ). A forrás se volt nagyon kérdés, ismét Ricsitől, a Santa Esmeralda Kennelből akartam kutyát, azóta is nagyon jóban vagyunk. Az meg milyen májer már, hogy két argentin kanom lesz! - gondoltam. :)

Viszont én közben elismert kutyás szakember lettem, így nagy volt rajtam a nyomás, minden tekintetben. Jött egy alom, egy gyönyörű szukától, 12 kölyök (uhh), volt miből választani. Nem is tudom pontosan hány kan volt még, és hányból lehetett választani, de mindegy is volt. Peru kiválasztott, teljesen egyértelműen. Elég volt egy óra a kölykök között és egészen biztos voltam benne, ő az én kutyám!

IMG_1066.jpgNem akartam korán elhozni, de dogóéknál nem olyan vicces 12 kölyköt együtt tartani, így ő is hazajött már 6 hetesen. Eleinte mókás volt, hogy bokáig érő korában már keménykedett, pl. egy felnőtt labi szukának többször is nekiment. De aztán egyre kevésbé volt vicces. A kutyaoviba se tudtunk bejárni, mert nem jött ki sokakkal, az meg milyen már, hogy a kutyaiskola egyik vezető oktatójának a kutyája szanálja az ovisokat?

Én azt gondoltam, hogy már szinte mindent tudok a kutyákról és mit nekem egy újabb darab. Tudtam, hogy nehezebb kutya lesz, mint Pákó, nem is lehetett volna máshogy. De hogy ennyire!!?? Peru sajnos nem egy kiegyensúlyozott kutya, nagyon nem könnyű vele. De nem akarom kizárólag ráverni a balhét, az nem lenne túl „tükörmódszeres”. Egyértelmű, hogy túl magabiztos voltam, hogy sok dolgot még nem tudtam a kutyákról, hogy elkényeztettem, hogy bealudtam néhány dologban, hogy nem figyeltem rá eléggé és még sorolhatnám. Maga a tény, hogy második kutya, szintén nem könnyítette meg a helyzetet. Pl. nem tanítottam meg egyedül lenni, mert ugye Pákó mindig ott volt, ha én nem.  Mai napig szoktam ezen merengeni, hogy mit csesztem el én és mi az, amit a kutya hozott magával. Egy biztos, életem legnagyobb kihívásait, szembesüléseit kaptam Perutól. Az első két év pokoli volt!

IMG_0992.jpgPeru úgy szállt ki a kocsiból, vagy jött ki minden ajtón, hogy morgott, ugatott, borzolt. Mindennek és mindenkinek. A kutyák 80%-át nem bírta, részben tartott tőlük, részben dominálni akart felettük és minden problémára az agressziót húzta elő. Egy domináns-érzékeny kutya a legrosszabb kombináció. Akkoriban úgy éreztem, semmire nincs igazi megoldás: ha büntetem, fegyelmezem, akkor a feszültséget tolom bele, ha hagyom, vagy nyugtatom, akkor nem rakok bele kellő gátlásokat. Mindehhez társult, hogy a büntetést nem vette igazán magára, viszont borzasztó könnyen kioldódott. Nem tudok már objektívan beszélni róla, az egyértelmű, számomra egy igazán kemény feladat volt. És közben folyton úgy éreztem, hogy mindenki árgus szemekkel figyel, mert most derül ki, hogy tényleg értem-e a szakmát. A barátaim-kollégáim is nehezen kezelték a helyzetet, voltak ebből is konfliktusok. Innen az egész egy ördögi kör lett. Én totál ideg voltam a kutya miatt folyton, aki emiatt még bizonytalanabb, feszültebb lett.

P1060391.JPGPróbáltam megérteni a kutya viselkedését, de közben sok volt a meló a cégben, a bemutatócsoportba felvettünk még 10 tagot (az eddigi 15-höz), új koreót találtunk ki és lavíroztam a két kutyával. Egyértelműen nem vettem elég komolyan, nem szántam rá elég időt, nem figyeltem rá eléggé. A tudásom is kevés volt hozzá. Azt viszont észrevettem, hogy mintha időszakos lenne a kutya viselkedése, hol jobb, hol rosszabb, a körülményektől függetlenül. És az is feltűnt, hogy ahogy nő, mintha kiegyensúlyozottabbá kezdene válni. Akkoriban nem láttam értelmét a büntetéseknek, hogy egy állandó háborús övezetben éljünk, egyszerűen nem esett jól, így sok mindent ráhagytam. Az idő tényleg sok dolgot megoldott, gyógyított. Két éves korára Peru már egész kutya forma kezdett lenni és én is kezdtem megnyugodni. De soha nem lesz olyan, mint Pákó, hasonló sem, és én soha nem fogok 100%-ig megbízni benne. Nagyon fárasztó, ha egy kutyában nem lehet megbízni. Ha velem van, a figyelmem egy része mindig rajta kell legyen. Tart a gyerekektől, nem érti a kölyökkutyákat, minden szokatlan dologra tud morogva reagálni, pl. kapucni, bukósisak, bőrönd, de változó, hogy éppen mit tart félelmetesnek, és mit nem. Két szomszéd nénitől mindent elvisel, egy harmadiktól pedig néhol tart, néhol hevesen udvarol neki. Ki érti ezt?? Vagy, hogy miért ugatja, morogja meg a grillsütőt, vagy mitől függ, hogy egy szobor épp ijesztő-e neki, vagy nem? Nem lehet teljesen kiszámítani, így csak azt lehet, hogy mindig figyelni kell rá.

38188816.jpgMindeközben nagyon imádtam a kis piszkot. Nagyon bújós kutya, folyton a nyomomban volt, ami nekem nagyon tetszett. Hiába tudtam, hogy nem egészséges, beleestem az egyszeri gazda hibájába, szívet melengető volt és nem akartam mögé látni. Pedig ez a kutyának sem jó.

Mikor Pákót ivartalaníttatni kellett, Perut is ivartalanítattam. Egyrészt nem akartam, hogy Pákót zaklassa a kanos görcseivel, másrészt reméltem, hogy kicsit lehiggad, de nem változott a viselkedése, az udvarlásokat leszámítva, azok tényleg elmúltak.

vi10_144.jpgA munkában ugyan sokszor könnyebb vele, mert gyorsabb (erre mennyire vágytam Pákó után!) és nagyon jól terhelhető. Sokkal kisebb, mint Pákó és sokkal izmosabb, mozgékonyabb. Őt bezzeg feszítik az ösztönök! Fura, hogy mennyire különbözőek, de közben van bennük sok hasonlóság is. Azért az agyrém, hogy Pákó még el se indult le a lépcsőről a másodikról, Peru már a kapunál nyüszög, hogy engedjem már ki, én meg valahol félúton. Az ilyen eseteket rendbe tettem szabályokkal, de az általános kép az, hogy Peru folyton menne és nyugtatni kell, visszafogni, Pákó meg elalszik menet közben, egyfolytában pörgetni kell. Még jó, hogy szeretem a kihívásokat. :)

DSC_3597.JPGMindig is úgy gondoltam, hogy egy kutyával foglalkozó embernek a kutyája a referenciája. Ezért is viselt meg nagyon a Peru körüli dráma. Viszont senkitől nem kaptam ennyi küzdenivalót, tanulságot, mint tőle. Mindig is igyekeztem úgy felfogni, hogy mindebből tanulni kell és minél nehezebb kutyát kap az ember, annál több a tanulság. Ettől csak jobb szakember leszek, ha nem adom fel, ha nem keresek kifogásokat. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy előtte szentül hittem, hogy minden kutyát lehet közel tökéletesre nevelni és ha nem megy, a gazdiban van a hiba. Azóta megértettem, hogy azért ennél sokkal árnyaltabb a dolog. És bár minden kutyán rengeteget lehet változtatni neveléssel, nem lehet mindegyikből Pákót csinálni pepitában.

DSC_4967.JPGMikor ezeket a sorokat írom, Peru már elmúlt 3 éves. Nagyon sokat javult mostanra, pusztán a kora, érettsége miatt is, de természetesen ahol lehet, igyekszem terápiázni is vele, és egyre jobban összecsiszolódunk, értjük egymást. A kézben tartással nincsen gond, így felügyelettel szinte bármilyen szituációban megtaláljuk a megoldást közösen. Nem bánnám, ha önállóan is megtanulna jól kezelni konfliktus helyzeteket, dolgozunk is rajta. Amit még lehet, szeretnék belőle megérteni, meglátni minél több összefüggést. Már nem várom tőle (és magamtól sem), hogy tökéletes legyen, de a legjobbat kell kihozni magunkból és ez közös feladat.

A bejegyzés trackback címe:

https://norcsii.blog.hu/api/trackback/id/tr183964206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LaciaMálnásban 2012.06.18. 12:19:37

Tisztelendő, hogy el merted ismerni...nem vagy mindenható :)
Az első döbbenetből nehéz felállni(persze utána sem könnyű)
de jobb néha a talajon járni..:D a repülők, a madarak és a frizbik is onnan indulnak

ábelanikó 2013.02.26. 17:07:30

úúúú! te az én kutyámról írtál? :) ugyan ilyen lüke az én Kirám is.Sajna nekem nem sikerült még minden hülyeségét legyűrni de dolgozom rajta. Remélem egyszer nekem is sikerül bár először magamat kell (az hiszem) helyre tenni :)