tm_logo.jpg

Feedek

A Hálaadás (azaz Thanksgiving) a legjobb ünnep! Nincs benne ajándékozás, nem kell tojást festeni, lakást díszíteni, se semmilyen elvárásnak megfelelni. Csak összegyűlnek a családok, barátok, zabálnak egy jót és köszönetet mondanak az őket ért jó dolgokért. Kell ennél több?

Ezt bezzeg nem vesszük át, mert ennek az ünnepnek a kapcsán nincs mit eladni a népnek. A Halloween-t és a Valentin Napot viszont hamar „megvettük”.

A Halloween is nemrég volt, október 31-én. Szerencsére itt a farmos részeken nem sok nyomát látni, maximum néhány díszt. Ezért sose voltam oda. De művelődjünk kicsit, és nézzük miről is szól (ezért is jó blogot írni, mindennek utána olvasok legalább).

halloween.jpg

Elég sok történelmi adalékból áll össze az ünnep a mai teljes pompájában (érdemes elolvasni a wikipédián). Kelta boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepeként indult, majd összemosódott egy kis római ördögűzéssel. Az volt a hiedelem, hogy az év ezen napján vonulnak a halott lelkek a holtak birodalmába és ezzel némi zavart okozhatnak az élőknek. Ezért igyekeztek megkönnyíteni a vándorlásukat egy kis étellel és állatok feláldozásával. Hogy mindez hogy néz ki manapság?

Halloween-for-kids-in-Orlando.jpgAz emberek feldíszítik az otthonaikat mindenféle félelmetes dolgokkal, pókhálókkal, szellemekkel és egyebekkel (minden megvehető készen). A gyerekek beöltöznek jelmezbe és csoportosan vándorolnak körbe a lakóhelyen, becsöngetve azokba a házakba, ahol ég a villany (aki nem akar részt venni, az nem kapcsol lámpát). Az ajtó kinyitása után a gyerekek azt mondják: „Trick or treat?” Ennek sok szép fordítását hallottuk már amerikai filmekből. A lényeg, hogy erre az ember vagy ad egy marék édességet, vagy ha netán nem adna (ez azért nem nagyon fordul elő), akkor valamilyen megtréfálás tárgya lesz, kérnek tőle valamit. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy szeretik ijesztgetni egymást ilyenkor. Meglepő módon a felnőttek is szeretnek beöltözni és bohóckodni.

Az ünnep szimbóluma a világító töklámpás, aminek szintén van egy mondája, de nézzen utána, akit érdekel. :) Nekem ez az ünnep annyira nem jön be, bár leginkább a mi húsvéti locsolásunkra hasonlít, ami itt nincs. Gyerekeknek biztos poén. Nekem jobban tetszik a szomorkás, komoly halottak napja, ami nekünk van.

536435_10151250171983966_820514272_n.jpgAztán november negyedik csütörtökén van a Hálaadás. Ez a legkedveltebb ünnep itt. Van egy tradicionális vacsora, aminek szimbolikus része a sült pulyka, a hozzá tartozó töltelék, a szósz, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a párolt zöldbab és a sütőtöktorta. Ezeknek mind van gyorsan előállítható, félkész verziója a boltokban. Engem hívtak több helyre is, de mindenképp Vickiékkel akartam tölteni.

Allan (a férje) szolgálatban volt a tűzoltóságon. Feldobtam, hogy menjünk be mi is oda enni. :) De állítólag uncsi, mert egy helyi hotel visz nekik enni, de leginkább csak egy média esemény és fotózzák őket, személytelen. Vicki már többször volt. Így elmentünk Suzie-val és néhány baráttal a helyi klubba (ahol Suzie tag). Szépen felöltöztünk, kaptam kölcsön csizmát. :) Amolyan svédasztalos kora délutáni vacsora volt. Valóban volt minden, ami része az ünnepi lakomának, meg több is. Én szinte mindent megkóstoltam és csináltam képeket is, hogy ti is lássátok. Két dolgot nem tudok még mindig feldolgozni: a sós és édes keverését folyamatosan, illetve a zöldség és a gyümölcs keverését. De megtudtam azt is, hogy Texasban szeretnek mindenbe kókuszt tenni, noha nem terem itt.

20121122_132259_1.jpg20121122_135428.jpg

DSC06981.JPG

DSC06983.JPGA Hálaadás egyébként nem kifejezetten vallásos ünnep, bár a hivatalos megfogalmazás szerint a jó termésért adtak hálát eredetileg Istennek. A történet, ami kapcsolódik hozzá, hogy amikor az első telepesek itt letelepedtek, sokan meghaltak a hideg és az éhezés miatt. Aztán egy helyi indián törzs megtanította őket halászni és kukoricát termeszteni, meg hasonlók és ősszel nagy termést takarítottak be. Akkor az indiánokkal együtt tartottak egy nagy lakomát, kifejezve a hálájukat.

Ezen a napon több fontos amerikai foci meccs is van a tv-ben, azt is szokás családosan nézni (itt a sportesemények sokkal fontosabbak általánosságban). Egyben ezen a napon kezdődik el a karácsonyi szezon. A Hálaadás utáni pénteket Fekete Pénteknek hívják. Utánanéztem, eredetileg onnan kapta a nevét, hogy sok volt a közúti baleset az ünnep megnövekedett forgalma miatt. De a később kapott jelentése, hogy ilyenkor fordul át a kereskedők forgalma nyereségbe (a könyvelésekben a piros veszteség, a fekete nyereség). Úgy indult, hogy ha már csütörtökre szabit vettek ki, akkor a pénteket is kivették és aznap ráértek vásárolni. Aztán a boltok egyre jobban rákészültek és gyakorlatilag olyan szintig fajult, hogy már hajnalban nyitnak aznap és akár tényleges 60%-ig is lemennek az árakkal. Éjfélig is nyitva vannak, illetve van, aki elhúzza napokig. Mi sokat nem észleltünk belőle, mert nem mentünk be csak egy boltba, de ott pont csak fél napos volt az akció és addig tömeg is volt állítólag.

Ha már szóba jött az étkezés, ejtsünk néhány szót erről is. Azt talán mindenki tudja, hogy itt minden nagyon-nagyon cukros, rengeteg az édesség, nagyon sok a „junk food” (azaz hulladék kaja), a félkész, a por, a mirelit. Ennek köszönhetően nagyon sok, nagyon kövér ember van (ehhez társul a rengeteg fogyasztó program reklámja és egyéb szolgáltatások).

5824355803_673529ee46_z.jpgA reggel egy kávéval indul. A kávé jóval gyengébb, mint a miénk, ezért több bögrével is isznak naponta. Sokan egész nap viszik magukkal kis termoszban. A tipikus reggeli lehet: 1.) kukorica pehely tejjel, 2.) tartós szeletelt kenyér földimogyoró krémmel (ami sós!) és lekvárral, 3.) amerikai palacsinta vajjal és juharsziruppal. De van mirelit goffri, amit a kenyérpirítóban fél perc alatt friss ropogósra sütsz (mondjuk ezt imádom, de édességnek, nem reggelinek) és több hasonló, borzasztóan édes cucc. A filmekből jól ismert reggeliző helyeknek is nagy kultúrája van (mondjuk ez poén, hogy házon kívül is lehet reggelizni), itt tovább keverednek a dolgok. Simán együtt eszik a rántottát sült szalonnával és juharszirupos palacsintával. És minden egyéb édes-sós verziót előállítanak. Vadásznom kell majd valami pékséget, ahol lehet friss, ropogós kenyeret venni (kiflit nem is merek álmodni), vagy legrosszabb esetben meg kell tanulnom kenyeret sütni. Viszont van náluk a bagel, ami egy kicsit sűrűbb lyukas zsemle, szintén pirítandó, az nagyon tuti.

Az ebéd többnyire valami házon kívüli kajálás a többségnek azt hiszem. Nagyon sokféle gyorskajálda van. A személyes kedvencem a Taco Bell jelenleg, ez mexikói. A mexikói kaják nagyon jók és egészségesek is. Amerika tényleg egy olvasztó tégely, a világon minden tájról vannak itt kajáldák, olasz, kínai, japán, francia, stb. (remélem találok majd magyart is valahol).

A vacsi is lehet éttermes (sokkal többet járnak el, mint mi), vagy otthon főzős. A főzelékeket egyáltalán nem ismerik, a zöldségféléket többnyire párolva vagy salátaként fogyasztják. A leveseknek se nagyon látom nagy kultuszát itt, hiányoznak is nagyon. (Ma pont csináltam gombalevest, de leveskockám nem volt….) A fő ételek közül sok ismerős. Szeretnek sok vajat tenni mindenre, a popcorntól a piritósig. Szeretik a nagy húsokat, a steak-et, és a darált húst minden formában. Szinte mindenkinek van kerti grillsütője és sokszor a vacsorát is ott sütik meg. Fura az is, amikor a chips része a rendes vacsinak.

És persze van sok mirelit, konzerv, doboz és egyéb. kaja. Ezek egy része jobb minőségű, mint nálunk, de még mindig elég gagyi.

donuts.jpgAz édesség nem piti, a többségét nem bírom megenni, annyira édes. Brutális.

Sokan kérdeztétek, hogy mit eszem. Eleinte fejest ugrottam az élvezetekbe és amit megkívántam, amit gyorsan meg tudtam csinálni. Aztán egy hónap után kezdett el nagyon hiányozni anyukám főztje, ezért elkezdtem főzőcskézni. Eltart egy darabig, mire kitalálom, hogy melyik hozzávalót mivel lehet igazán helyettesíteni, mi hasonlít rá a legjobban. Majd megkérdezek magyar ismerősöket, meg találtam is már olyan oldalt, ahol vannak tippek. Szerencsére nem vagyok nagy igényű kulináris szempontból, de a hazai ízeket valahogy elő kell állítsam.

Mindenesetre mindenki jó étvágyat! Néha gondoljatok arra, hogy milyen jó otthon, amikor egy finom vajas kiflit majszoltok, vagy egy ropogós, friss kenyeret, esetleg betoltok egy piros pöttyöst. :)

Mindig is tudtam, hogy Magyarországon teljesen el vagyunk kényeztetve olyan szempontból, hogy nincs semmilyen veszélyes, mérgező állat, amitől tartani kéne. Én pl. ezért (sem) mennék Ausztráliába, mert ott minden négyzetméterre jut kettő ilyen. Tudtam, hogy itt is lesznek veszélyes állatok, így a megérkezésem után nem sokkal elkezdtem tájékozódni róluk. Kezdjük hát a fekete levessel…. (ha az előző írás alapján kedvet kaptál Texashoz, talán most el is megy a kedved :)

Pókok

Texasban 900 (!) fajta pók él. Itt is igaz a mondás, hogy Texasban minden óriási, a pókok között is van néhány hatalmas. Persze pont nem azok az igazán veszélyesek. Vannak pl. tarantulák, az egyiknek az is a neve, hogy Texasi Barna Tarantula. Vicki mesélte, hogy amikor szaporodási időszak van, akkor tömegesen vonulnak át az úton. Valami olyasmit mondott, hogy amelyik nem talál párt, az kómásan ténfereg és nagyon sokat elütnek. Hát nem tudom, valahogy nem szeretnék ott lenni, amikor ez történik. Itt mifelénk állítólag annyira nincsenek. Egyébként nem agresszívak, nagyon tanulékonyak és ha nem igazán tudnak ártani. Olvastam, hogy a kutyák szeretik megenni őket, ehh.

wolf spider.jpgVolt szerencsém már találkozni már egy hatalmas pókkal kint a legelőn. Farkas Póknak hívják és elég brutálul néz ki, de ez se veszélyes. Kb. akkor volt, mint a tenyerem. Csak ennek 64 alfaja van itt!

Vannak még ugró pókok is, de azok szerencsére kisebbek :)

Kettő van, amelyik nagyon veszélyes, akár halálos is lehet a harapása. Az egyik a Fekete Özvegy. Persze vannak alfajok és persze csak a nősténynek van jellegzetes piros homokóra szerű mintája, így nem könnyű mindegyiket felismerni. A nevét onnan kapta, hogy némelyik alfaj nősténye párosodás után megeszi a hímet. Egyébként is a nőstények nagyobbak és erősebb a mérgük. Ironikus módon pont elutazásom előtt véletlenül láttam a NatGeo-n egy kisfilmet, amiben egy fiút megcsípett és elég neccesen élte túl.

19582.jpg

A másik, a Brown Recluse Spider (azaz Barna Remete Pók). Ez is meg tud ölni egy embert és persze ez is előfordul az emberi élettérben. Ami az igazi szívás, hogy totál semmilyen a külseje, nem lehet felismerni. Bár azt írják mindenhol, hogy a hegedű alakú potroh, meg a három pár szem segít a felismerésben, de egyrészt azt csak nagyítóval látni, másrészt én még a képeken se tudom egyértelműen megállapítani, hogy mire gondoltak hegedű forma alatt. Viszont szerencsére ez a pók valóban remete életstílust folytat és egyáltalán nem agresszív.

brown_recluse.jpgA fő rossz hír, hogy mindkét veszélyes pókfajta szeret bemászni textil dolgokba, cipőkbe. A legtöbb harapás úgy történt, hogy mondjuk az ágyneműben volt és ráfeküdtek, vagy felvettek egy zoknit, cipőt és összenyomták. Ezért nem tanácsos a földre dobálni a szennyest. Eddig se volt szokásom, de a kutyák ágya a földön van…

Van pár javaslat, hogy mire kell figyelni, hogy lehet minimalizálni a kockázatot. A legtanácsosabb minden cipőt, ruhát, ágyneműt, stb. kirázni, mielőtt használatba veszi az ember. Ezt eleinte nagyon alaposan végeztem, minden alkalommal némi ijedtséggel, de mára már csak rutinműveletté fajult. A helyiekkel beszélve azért megnyugszik az ember, nem olyan gyakori eset, hogy valakit megharap egy pók. Szerencsére szeretik ők is elkerülni az embereket.

Nekem az elveim rendesen feladják a leckét. Nem szeretek állatokat ölni, még a darazsakat is inkább kitessékelem, mint lecsapom. A pókokkal viszont nehéz ilyen megértőnek lenni, főleg, amikor lehet, hogy mérgesek. Alapvetően arra jutottam, hogy ha a lakótér közelében felbukkan egy gyanúsabb, annak sajnos meg kell halnia. Máshol csak elkerülöm őket.

Sokkal inkább a kutyákat féltem tőlük. Bár nem halnak bele a marásba (utánajártam), de láttam képeket és videókat és valami rém undorító. Kb. a megmart részen „elolvad” a bőr és a hús, egészen a csontig. Aztán visszaépül, de sokáig tart és nagyon csúnya.

Kígyók

copperhead.bmpMost éppen ősz-tél van, ezért most nem kell tartani tőlük. De a nyári melegben nem olyan ritkaság találkozni velük állítólag. A többség ártalmatlan és ők is kerülik az embereket. Tizenöt fajta van, amelyik mérge veszélyes, ezek négy fajhoz tartoznak: Copperhead, Coral Snake, Rattlesnake (azaz csörgőkígyó), Cotton Mouth (Water Moccasin). Nem részletezem, hogy melyiket miről lehet felismerni, de én kitanultam, amennyire lehet. :)

A csörgőkígyó valamelyest agresszív, a többi nem. A Cotton Mouth (azaz vatta szájú) vízben él főleg. Az ártatlan alfaja el is tud merülni és csak a fejét tartja fent, szerencsére a mérges típus csak a víz felszínén tud közlekedni, így nincsenek váratlan meglepetések, amikor kutyákat úsztatunk…

tumblr_m7wnbwxVwh1rq06wto1_400.jpgA Coral Snake-hez is van nagyon hasonló ártatlan változat, ezért van egy versike, amit itt megtanítanak: "Red and Yellow kills a fellow, Red and Black is a friend to Jack." Azaz: „Piros és Sárga gyilkol, Piros és Fekete a barátod.” (elnézést a nem túl költői fordításért :) )  Szóval, ha a piros és a sárga csík egymás mellett van, akkor a mérgező fajtát látjuk, ha a piros a feketével érintkezik, akkor az ártalmatlant. Jó tudni! :)

Mivel az istállókban sok a rágcsáló, ezért elő szoktak fordulni ott kígyók, amiket nem is bántanak, mert a rágcsálók is sok kárt okoznak. Vicki azt mondja, hogy a lovak nem is félnek tőlük, pedig a filmeken mindig paráznak. Vicki viszont annál inkább tart tőlük :)

A kutyákra nézve is veszélyesek, de ekkora kutyákat nem öl a mérgük általában. Az egyik lány kutyáját már megmarta egy mérges kígyó, állítólag totál bedagadt a feje, de egy nap alatt elmúlt nagyjából. A neten találtam olyan szolgáltatást, hogy a kutyád találkozhat egy bezárt, vagy lekötözött szájú kígyóval és amikor a közelbe ér, jól megrázzák elektromos nyakörvvel, „imitálva a kígyóharapást”. És egyben elvéve a kutya kedvét a kígyó megközelítésétől. Vickivel gondolkozunk rajta, hogy megcsináljuk a kutyáinknak (én nagyon szeretném), illetve talán mi is ajánlunk hasonló szolgáltatást egy hónapban egyszer (most keresünk valakit, aki kígyót tart).

Na de még mielőtt anyukám felhív, hogy most azonnal induljak haza és mindenki törli a látogatási szándékát :), lássuk a kevésbé veszélyes állatokat.

Egyéb érdekes állatok

Vannak mosómedvék – ezeket sajnos eddig csak elütve láttam az úton. Vannak borzok. Velük már találkoztam, és a kutyáim is. Áldom az ösztönkezelést és a kontrollt, mert simán lehívtam őket. Bár semmi bajuk nem lesz, ha lefújja őket a borz, de olyan szinten büdös, hogy nagyon sokszor kell megfürdetni a kutyát, hogy elmúljon. Itt vidéken ez a jó motiváció a kézbentarthatóságra, nem a járda-szabály (mert járda az nincs). :) Egyébként a borzok többnyire csak este jönnek elő. A szagukat néha lehet érezni még a kocsiban is, tényleg elég orrfacsaró.

2761010482_Roadkill_Warriors_x.jpgA legnagyobb meglepi nekem a keselyűk. Rengeteg madarat látok magasan repülni, de azt hittem sasok és gyönyörködtem bennük. Aztán kiderült, hogy keselyűk. Én azt hittem, csak a sivatagban vannak, de nem. Van is mit enniük a végtelen földeken és utakon (sok az elütött állat). Egyik nap Peru elkezdte ugatni a házat amikor kijöttünk. Azt hittem a szokásos Peru-dolog, de akkor vettem észre, hogy két keselyű ücsörög a házam tetején. Aggódnom kéne? :)

Az egyik birtokon napok óta valami elhullt valami nagyobb állatot, tehén vagy őz tetemét eszik, mindig látom őket. Úgy tudom azért nincs toll a fejükön, hogy a dögről ne terjedjen át rájuk minden amikor eszik, mert a tollba beleragadna.

El se hiszem, de ahogy ezeket a sorokat írom, megint felszállt egy a tetőre. Biztos jó innen a kilátás. :)

Black_Vulture_Bob_Gress_080320_2314_Texas.jpg

6745545233_d2dc0e583a_z.jpgŐzeket már többször is láttam a birtokon, ahol lakom. Vaddisznóval személyesen még nem találkoztam, de mindenki azt mondja, hogy rengeteg van. Szinte minden éjjel lövöldöznek valahol. Mármint nem a vaddisznók, hanem rájuk a vadászok. Tatuk is vannak asszem, de azt se nagyon láttam még. Lehet a hideg miatt. Gondolom nyáron más lesz az állatok előfordulási gyakorisága.

Rengeteg a mókus és a földön is sok időt töltenek, nem annyira félősek, mint nálunk, nagyon cukik.

coyote_eastern_380.jpgA prérifarkasokkal még nem találkoztam. Állítólag falkákban vándorolnak és nagyon hangosak, ha a közelben vannak. Vicki azt is mesélte, hogy néha a kutyákat úgy vadásszák le, hogy a tüzelő nőstény elcsábítja a háztól, majd a falka szétszedi. Itt ez egy újabb nyomós ok az ivartalanításra. (A birtokokat nem tudják rendes kerítéssel körbekeríteni, mert túl nagyok és megfizethetetlen lenne. Talán elvárás is, hogy mozoghassak vadállatok a földeken.)

Biztos van még sok faj, mert itt több a vadon, az érintetlen terület. Macskafélékről pl. nem sokat találtam, pedig tuti vannak azok is. Ha valami jelentősebbet kihagytam volna, később majd pótlom.

A kutyák szempontjából veszélyesek a szúnyogok, mert terjesztik a szívférgességet. Az enyémek már kapnak is ellene védőszert tabletta formájában. Kullancs is van bőven, de állítólag itt a Lyme nem annyira elterjedt. A babéziát nem tudom. Az ellenszerek receptkötelesek Amerikában és drágák, ráadásul az állatorvosok felszámolnak vizit díjat is, ha ellenszert íratsz fel. Vickinek szerencsére van olyan állatorvosa, aki nem teszi ezt. Mások külföldről rendelik az ellenszert. Kell is, mert még bolhák is vannak, akik a lovardák homokjában szeretnek élni. Egyet már láttam, ahogy Peru bundájába akart furakodni. És sok a légy is, amik harapnak állítólag és szeretnek a kutyáimon is tanyázni, ha épp nincs a közelben ló vagy tehén. Főleg Pákó tempója kényelmes nekik :)

A kutyákat kicsit féltem, de elég sok kutya és macska él itt és valahogy megoldják.

El se hiszem. Pont fejezném be a cikket, erre leszáll egy fekete keselyű az erkélyem korlátjára. Lehet azt hitte, hogy Pákó nem csak napozik ott kint….. ááááááááááááááááááááááááá!

Igyekeztem utána olvasni a dolgoknak és a személyes tapasztalataimmal fűszerezni. Ugyanakkor még csak egy hónapja vagyok itt, így nem ígérem, hogy teljesen objektív és igaz a kép, amit lefestek.

Földrajz

rels_us_map_texas.gifTexas közvetlenül határos Mexikóval, sőt, egy ideig Mexikóhoz tartozott. Aztán majdnem egy évtizedig független államként létezett, míg 1845-ben csatlakozott az Egyesült Államokhoz. A második legnagyobb, és a második legnépesebb állam. Területe 692 622 km2, azaz Magyarországnál hét és félszer nagyobb.

Több éghajlati zóna határán fekszik, ezért nem lehet egységesen leírni az időjárását, vagy a növény, ill. állatvilágát, elég változatos. A helyiek a négy égtáj szerint tagolják. Én Murchison és Brownsboro közelében lakom, ami Kelet Texas-ban van. Ez leginkább az olajvidéknek számító rész, tényleg olyan, mint amit Dallas c. sorozatban látni, már ami a farmokat illeti. Dallas két órányira, Houston (a legnagyobb városa) és Austin (a fővárosa) négy órányira van tőlünk.

Gazdaság

531877-exxonmobil-to-extract-additional-oil-from-west-texas-field.2-lg.jpgAz olajkitermelésnek és a mezőgazdaságnak hála gazdaságilag az egyik legerősebb állam. Sok a munkalehetőség, alacsonyabbak az adók, az ingatlanárak. Nagyon sok a mexikói, többségük valószínűleg illegálisan van itt és nagyon olcsón dolgozik. Vicki szerint nélkülük nem is tudna az állam így működni. Lehet, hogy így van, mert simán járnak a gyerekeik iskolába, vagy válthatnak ki jogsit, és csak ha a bevándorlásiak rájuk találnak, akkor toloncolják ki őket. Mexikóban állítólag nagyon rosszak a körülmények, így sokan mindenüket felteszik és átjönnek a zöld határon. A nyelvet viszont sokan nem tanulják meg, ezért szinte mindenhol minden spanyolul is ki van írva, még a termékeken is.

Más népcsoportok is előszeretettel jönnek, például a manikűr-pedikűr-műköröm-kozmetika vonalon többnyire vietnámiak csinálnak szalonokat, de ez más államokban is jellemző. Ők is alig beszélnek angolul, vagy a saját nyelvük dallamával, ami szinte érthetetlen, legalábbis nekem.

Időjárás

Kelet Texas-ra a nedves szubtrópusi éghajlat a jellemző, azaz forró száraz nyár, enyhe, esős tél. Van itt egy mondás: „Ha nem tetszik az időjárás, csak várj öt percet!” Mondjuk aki ezt mondta, az se járt még Angliában. De tény, hogy fura és az időjárás. Engem inkább az lep meg, hogy van, hogy éjszaka ezerrel fűteni kell, napközben meg a klímát kell(ene) bekapcsolni. De nem mindig ilyen nagy a nappali-éjszakai ingadozás, van, hogy éjszaka is meleg van. Állítólag keleten több az eső, de egyelőre nekem nem úgy tűnik. Egy hónapja vagyok itt és kétszer esett komolyabban, pedig ősz van, vagy mi.  De nem mondhatnám, hogy hiányzik a hideg, nyúlós, magyar időjárás. Élvezem a 20 fok körüli napsütéses napokat. Néha még most is túl meleg van, asszem a nyarat nem fogom jól viselni….

Állítólag gyakran van nagy villámlással, dörgéssel járó vihar (amit a lovak nem nagyon szeretnek). Tornádóból is itt van a legtöbb az Államokban, a tavaszi-nyári időszakban, de szerencsére nem kifejezetten keleten, ahol mi vagyunk, inkább északon.

Emberek

A texasiak ma többnyire republikánus szavazók. A mostani elnökválasztáson Obama ellenfele, Romney nyerte az államot. Ez azt jelenti, hogy inkább konzervatív gondolkodásúak, amit már én is tapasztaltam. Az itteniek elmondása alapján, itt a legkedvesebbek az emberek, míg egyes államokban (pl. California) sokkal pökhendibbek, lenézőbbek.

texas-two-step-dance.s600x600.jpgA farmer és cowboy csizma/kalap bárhova hordható, sehol nem számít illetlen viseletnek. Mindegy, hogy valaki üzletember, vagy a mezőgazdaságban dolgozik. A csizmához extra hosszú farmert szoktak hordani, ami harmonikázik a lábukon, hogy amikor a lovon ülnek, akkor se lógjon ki túl sok a csizmából. És az akkor is elvárás, ha csak divatból hordanak csizmát.

Az állam zászlója sok helyen ki van téve, az amerikai Texas_Flag.jpgzászlóval együtt, büszkék a hovatartozásukra és ennek itt nincs olyan elferdített jelentése, mint nálunk. :( Texas-t „Lone Star State”-nek, azaz a Magányos/Egyedüli Csillag Államának hívják. Ezt a nevet akkor kapta, amikor önálló állam volt. A zászlajában is egy csillag van, ami mindenhol visszaköszön, kapukon, falakon, díszeken.

A western stílus nagyon tetszik nekem. A természetes anyagok, az állatos képek és a tűzrakók, kandallók amúgy is közel állnak hozzám. Szeretik a rusztikus dolgokat, annyira, hogy sok mesterségesen rusztikusnak gyártott termék is van, ezek kicsit bóvlik szerintem.

Az állam jelképe még az úgynevezett "Longhorns", azaz egy olyan szarvasmarha féle, aminek hosszú a szarva. A szarvak is mindenhol jelen vannak. (Vajon nálunk is ennyire mindenhol ott van a paprika, a kalocsai minta, a gulyás és a többi, csak már nem vesszük észre?)

texas-longhorns-3-logo.jpg     Esser V-cow.jpg

Érdekes az emberek sokfélesége. Van sok egyszerű mezőgazdaságból élő ember és sok a milliomos, vagy legalábbis jómódú is. Itt a farmvidéken nincs is nagy különbség a megjelenésükben, bár lehet még avatatlan a szemem. :)

DSC06939.JPGVoltunk egyik este egy helyi kis városban vacsizni és mulatni, hát az tényleg totál olyan volt, mint a filmeken. A lányok is általában söröznek. Mókás volt, mikor páran előkapták a sörös üvegre a hidegen tartó tokot a táskájukból. :) Sok helyen élőzene, természetesen country. A kisváros maga olyan, mintha egy vadnyugati filmből maradt volna meg. Éppen karaoke est volt az egyik helyen, csütörtök este. Sok 50-60 éves ember is volt, mindenki énekelt, táncolt. Voltak olyan western táncok, amikor mindenki ugyanazt a koreográfiát nyomta, én is beálltam kicsit, mókás volt. A páros tánc pedig tényleg olyan, mint amit a filmekben láttunk hasonló vidékekről. :)

Kicsit elszomorodtam, mikor arra gondoltam, hogy otthon mennyire más a helyzet, az idősebb emberek nagy része nem engedheti meg ezt magának. Akkor este fogott el először az az érzés is, hogy nagyon messze vagyok az otthontól. De szerencsére annyira jó társaságba csöppentem, hogy nem érzem magam egyedül igazán.

Sok a vadállat és a jószágokat meg kell védeni, ezért a vadászat itt nagyon nagy divat. Talán emiatt lett teljesen általános a fegyverhasználat is. Nincs annyira engedélyhez kötve, mint nálunk. A legtöbb gyerek 8-10 évesen megkapja első fegyverét és családi hagyomány, hogy apu elviszi vadászni őket. Nyilván nem mindenkinél, de sokaknál. Egyszer voltunk agyaggalambra lőni, akkor éreztem igazán ezt. Nem nagyon oktattak, csak odaraktak. Nem is bírtam, olyan hangos volt és a puska jó nagyot rúg. Nekik ez olyan volt, mint nekünk felszállni a metróra a Deákon.

Ugyanakkor a többség itt nagyon vallásos. Vasárnaponként templomba járnak, evés előtt imát mondanak és sokszor említik Istent. Az udvariasság is állítólag nagyobb elvárás, mint máshol. Itt szokás mondani, hogy M'am, Sir (asszonyom, uram).

21BFA8D8WDL.jpgAz állam egyik mottója, amit minden ajándéktárgyon meg lehet venni: „Don’t mess with Texas” azaz „Na packázz Texas-sal”. A másik:

„Everything is huge in Texas” azaz „Texasban minden óriási”

És tényleg. Hatalmas földek, hosszú utak, batár nagy autók, tehenek, lovak, nagy díszek a falakon és a ruhákon, nagy adag kaják, óriási csomagolású élelmiszerek, hatalmas kalapok. Az üdítős poharak is mind 7 dl-nél kezdődnek. De láttam már hatalmas pókot is. (Az állatokról nemsokára egy külön bejegyzésben írok.) Arra gondoltam, hogy ezzel a címmel majd csinálok egy fotóalbumot a blogba, mert a képek beszédesebbek. El is kezdem gyűjteni őket…

Címkék: Amerika Texas

Több, mint két hete itt vagyok. Fura, mert érzésre olyan, mintha már nagyon régóta itt lennék.

20121101_101716.jpgMúlt hétvégén egy közeli kisvárosban – ami úgy néz ki mintha egy vadnyugati filmből maradt volna meg – volt egy úgynevezett „Hog Festival”, azaz disznó fesztivál. Nem tudom miért, de a település kötődik a vaddisznókhoz. Vickit is kérték, hogy álljon be a fesztivál menetbe, ő pedig berántott engem is, mondván, a fehérek vaddisznó vadászok. Kirakott egy nagy molinót a kisbuszuk két oldalára, mi előtte sétáltunk a kutyákkal, előttünk két lány táblát tartott, amin az állt angolul: Argentin dogok, a vaddisznóvadász kutyák. Itt nagyon sok a vaddisznó, és kuytákkal is vadásznak rájuk, de a fajta nevét annyira nem ismerik. Mindegy, nagyon tetszettek a népnek. Rájuk adtam az Illés Anitától kapott csúcsszuper Mirror Method-os nyakörveket, magyar zászló alapon (ami hasonlít a mexikóira sajna, mert azt itt jobban ismerik.) A menet nem volt egyszerű, disznónak öltözött emberek, disznónak öltöztetett autók, tömeg, zaj, állatok, Perunak kicsit sok volt. A végállomáson nyomtunk egy spontán trükkshow-t (naná, hogy nem bírtam ki :) ), de aztán menni kellett a kutyasuliba. Kár, hogy nem maradtunk és reklámoztuk a sulit, jó alkalom lett volna. (sajna nincsenek képek, de ha lesznek, felteszem ide)

22698_4773403982239_438601588_n.jpgIdő közben elindult a második csoport is, ott is minden simán ment. Sőt, túl vagyok az első előadáson is. Fura volt a bemutatóra és az előadásra egyedül készülni. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudjuk megmutatni, amit otthon, a kutyák sokszínűségét. Szerencsére a két fehér nagyon sok mindent tud, együtt és külön-külön is. Előástam egy régebbi bcs zenét, ami szuper jól össze van vágva és sikerült egy frappáns kis bemutatót csapni asszem. :)

Az előadást sose tartottam korábban, otthon sem. Meg volt kijegyzetelve és videón aznap megnéztem Gábor egy korábbi előadását. Még mindig jókat tudok röhögni a poénokon. :) 69168_4773405822285_2145128548_n.jpgUgyanakkor azon filóztam menet közben, hogy mennyire feküdne nekem a szituációk hasonló eljátszása. Ráadásul angolul azért nagyon nehéz ezt így visszaadni. Arra jutottam, hogy nem akarom Gábort utánozni, majd megtalálom a saját stílusom, poénjaim, történeteim. Egész jól is sikerült így elsőre, de azért lesz még jobb is. :)

A suli már elég olajozottan működik. Elkezdtük az oktatói megbeszéléseket is. A módszer ugyanúgy hat, ahogy otthon. Nagyon lelkesek és a gyors fejlődés nagyon megerősít mindenkit a munkában. Különbségek azért vannak, de nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mik azok. Most még nem is lenne reális, mert vannak oktatók is a csoportban, meg képzett kutyák is.

Nem sokkal az érkezésem után kicsit rosszul érintett mikor kiderült, hogy le kell tennem a helyi jogsihoz a vizsgákat. Hiába vezetek már vagy 16 éve (atyaég!), nem lehet simán a hazait használni, vagy kiváltani egy ittenit. Elsőre gondoltam nem nagy ügy, de aztán ahogy elkezdtem tanulni rá, mégis eléggé aggasztott. Eleve nem métert és kilométert használnak, hanem mérföldet. Persze meg lehet tanulni a számokat, de amikor olyanokat kell tudni, hogy ha egy kocsi ennyivel megy és hirtelen fékez, akkor hány láb múlva áll meg. Ööö… Az ilyeneket csak memorizálni lehet, mert ezekkel a mértékegységekkel nehéz értelmeznem. Még mindig mindent átváltok. De igyekszem megszokni a Farenheitet a Celsius helyett, a fontot a kilogramm helyett, stb.

Sok baromságot is meg kellett tanulni, pl. mennyi bírságra és hány nap elzárásra számíthatsz, ha ezt vagy azt csinálod, először, másodszor, harmadszor. Otthon is kérdeznek ilyen baromságokat?

És a kresz itt nem is olyan logikus, mint nálunk. Nem annyira következetes. Van pl. az előzni tilos, meg komolyan előzni tilos jel. A fehér vonal más, mint a sárga. A folyamatos fehér vonalat csak nem ajánlatos átlépni, a folyamatos sárgát tilos. Ugyanakkor rengeteg olyan szitu van, ahol muszáj vagy. És nagyon sok mindent kiírnak a táblákra szöveggel, mindenre figyelmeztetnek, amik csak elvonják a figyelmet. A sebességhatár pedig néhol percenként változik. És mindezt egy olyan helyen, ahol brutál nagy autókkal dönget mindenki ezerrel, mert nagyok a távok.

De pénteken meglett az írásbeli teszt, elsőre! Juhéj!! Nagyon megkönnyebbültem. Mellettem egy lány háromszor bukta el zsinórban. Én meg néha felröhögtem, mert annyira baromság volt némelyik válasz opció. 76% lett, 70-től van meg. Sokat segítettek a neten található próbatesztek. Ha valakit érdekel, itt nézegetheti: http://driversprep.com/test.php?state=tx

Az jogsi irodában már ismernek, mint a rosszpénzt. :) Egyrészt a vízumom miatt, mert nehezen találták, hogy hogyan kell adminisztrálni. Másrészt láttak a helyi újság címlapján. :) Nem nagy ügy, a Vicki intézte, hogy írjanak rólunk, de azért poén.

Holnap megyek a vezetési tesztre. Amiatt már nem aggódom annyira. A Vicki kocsijával csinálom majd, mert sajáttal kell és az enyém túl nagy. Kell mutatni egy két kocsi közé parkolást, amire itt sosincs szükség, ezért az nehéznek számít. :)

A hétvégén voltunk egy vásárban, amit minden hónap elején tartanak négy napon keresztül. Az egyik lány azt mesélte, hogy ez úgy kezdődött, hogy ilyenkor jöttek a kereskedők a városba a portékájukkal és ilyenkor akasztották az embereket is, ami látványosság volt akkoriban. Onnan maradt meg a hó eleji 4 napos vásár. Hatalmas helyen volt és nagyon vegyes árukkal, árusokkal, iszonyat tömeg. A western hangulatú bútor és design áruk nagyon tetszettek. Nem lenne nehéz berendezni velük egy házat. Az itteni ruhák is eléggé fekszenek nekem. Nem csak a farmer miatt, hanem mert a magas sarkú nem divat. :) Vagány cowboy csizmát mindenhez fel lehet venni, a női ruhákhoz is azt hordják. Mondjuk azoknak van egy kis sarka, de azt még kibírom. Az mondjuk fura volt, hogy a vásárban a felnőttek 90%-a edzőcipőben volt.

Leginkább Veró barátnőm jutott eszembe, aki rendőrként dolgozik is egyszer én is segítettem neki tolvajt fogni. :) Itt nem lenne munkája, senki nem lop, mindent kiraknak, még az ékszereket is lehet próbálgatni, pakolászni. Elég meghökkentő. Én azért még mindig mindenhol zárom a kocsit, privát területeken is, megszokás.

20121029_173859.jpgA kutyák most nincsenek toppon. Nem sikerült még kitalálni, hogy hol tudnék velük jókat sétálni. Ahol lakom, ott minden út 10 perc után véget ér. Igaz van egy tó és ott gyakran úsztatom őket, de a nagy hegyi-erdei séták hiányoznak nekik is, nekem is. Kutyákkal is ritkábban találkoznak, de az szerencsére a suliban azért megoldott. A sétákat is oda akarom majd áthelyezni, az órák előtti időpontra, mert az egy hatalmas birtok és ott is vannak tavak. Azt még asszem nem mondtam, hogy itt a fűben van egy növény, ami borzalmas tüskés kis vackokat terem, ami nagyon sérti a kutyák lábát. Ha egybe belelépnek, azonnal sántikálás, míg ki nem vesszük. De kivenni is nagyon óvatosan kell, mert nagyon szúr. Na és ezzel sok nagy placc totál tele van. Pedig látványra szuper lenne a sok zöld rét.

Az etetéssel is küszködünk. Pedig azt hittem itt nagyon egyszerű lesz, mert sok a vad, rengetegen vadásznak és ugye tehénnel is tele a táj. De első körben nem nagyon találtunk semmi kutyáknak szánt húst. Nem adom fel, de időbe fog telni, míg kialakul valami jó. Addig kénytelen vagyok drágább húsokat venni nekik, amiket rendes boltban is lehet kapni. Az első héten kaptak tápot is, asszem emiatt jött vissza Pákó fül problémája és Peru talpának sebesre nyalása. Az őrző-védő is hiányzik a fehéreknek. Nagyon utálom a kutyákat rossz passzban látni, úgyhogy ezekre a dolgokra meg kell találjam a megoldást minél előbb.

Ami talán a legfontosabb, hogy kezd beállni az életritmusom itt. Nem is gondolná az ember, hogy mennyit számít egy jó kis napi rutin. :) Komoly támasz és az most nagyon kell, mert sok a változás, bizonytalanság az életemben.

Az időjárás szokatlanul meleg. Ahhoz képest, hogy pár napig vacogtam éjszaka és ezerrel fűtöttem, mostanában nem tudok aludni a melegtől, be kell kapcsoljam a ventillátorokat (ami majdnem minden lámpához van). Vicki szerint nem ez a szokásos időjárás és jön majd a hűvös, de elég kiszámíthatatlan. Néha egy szál pólóban karácsonyoznak, máskor kabátban. Meglátjuk. Ez a meleg mindenesetre már kicsit túlzás. Nem tudom a nyarat hogy lehet itt elviselni majd.

Sok téma van még a fejemben, amiről majd írok. Azt viszont szeretném leszögezni, hogy ezek az én benyomásaim és nem tükrözik egész Amerikát, csak a helyi viszonyokat. Nagyon más lehet egy másik állam, vagy akár csak egy helyi nagyváros. Senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket. :)

20121023_155227s.jpg20121023_153921.jpg20121023_154659.jpg20121023_163649.jpg20121023_174405.jpg

Egy hete vagyok itt és már kezdődik is a munka. Az itteni suli weboldalát már egy ideje megcsináltuk még otthonról és a jelentkezések is elindultak. Vickivel nagyon sokat leveleztünk, írtunk neki egy listát, hogy mindent kell beszereznie, ezeket mind be is szerezte. Illetve csak az Ebathlon rudak maradtak hátra, amiket a napokban megvettünk fillérekért egy barkácsáruházban.

Mivel itt nagyon meleg van az év nagy részében, csak fedett hely jöhetett szóba. A helyszín Vicki egyik jómódú barátnőjének, Jane-nek a lovas arénája. Régebben 150-200 lovat tartottak itt, de ma már csak pár kószál a birtokon. Kár érte, gyönyörű a hely. Az arénában cutting versenyeket tartottak, de ma nem igazán használják semmire. (Ezt a sportot űzi Vicki is és a férje Allan bírál, tanít és versenyez is.) Baráti áron kaptuk meg a helyet és nagyon ideális sok szempontból. A legnagyobb hátránya, hogy nincs a közelben nagyobb város, és az emberek nem nagyon szeretnek messzire vezetni itt sem. Ezért lehet, hogy egy másik helyet is keresünk és egyszerre két helyen lesznek majd foglalkozások. Itt az ovi és a terápia még úgyse megy, club sincs, szóval még van kapacitásom.

Mivel egyedül vagyok itt Tükör Oktató, és mivel az amerikaiak ahhoz vannak szokva, hogy egy szolgáltatás 100%-ig a résztvevőkről szól, a Vicki úgy találta ki, hogy lesz egy keddi és csütörtöki csoport, illetve egy szombat és vasárnapi és mindenki abba jelentkezik, amelyikbe tud jönni. Oktató kollégáim most biztos pont azt gondolják, amit én is ennek hallatán: ha nincs csoportbontás, akkor azért lehet ott gubanc. Mi van, ha össze  nem illő kutyák kerülnek egy csoportba? Reménykedtünk, hogy nem így lesz.

A jelentkezés egy online kérdőíven keresztül ment, nem voltam itt, így nem tudtam volna válaszolni hívásokra, a Vickiék meg nem tudták a válaszokat. De őszintén szólva lehet meg is tartjuk itt ezt a rendszert. Ez egy más 20121023_174709s.jpgvilág, máshogy működnek a dolgok. Ennek az egyfajta tiszta lappal kezdésnek igyekszem az előnyeit kihasználni és azokat a dolgokat, amik otthon nehezen mentek, eleve máshogy megalapozni. Én például nagyon nem bánnám, ha nem csöngene folyton a telefonom az érdeklődők miatt (minden tisztelet az iskolavezetőknek otthon, akik ezt kibírják!), illetve nem kéne minden foglalkozást hétvégére tenni. De itt eltöröltük a pótfoglalkozást is, ha valaki nagyon lemarad, magánban kérhet extra segítséget.

A keddi csoportba hét szuka kutya jelentkezett, de aztán volt kavar, mert valaki mégsem jön, többen késtek, illetve a hétvégi csoport egyik kutyája most szombaton nem érne rá, így lejött kedden (az én beleegyezésemmel). És volt, aki majd csak a második órára jön. Így az első indításnál csak öt kutyánk volt, amit én egyáltalán nem bántam! Persze totál vegyes csoport: két nagy fekete keverék tele energiával, két közepes juhászkutya keverék közepes energiával némi érzékenységgel és egy mama mellett ácsorgó semleges schi-tzu. Az egyik kutyával kölyök kora óta klikkereznek, a másik gazdája azt se tudta, mi az a klikker.

Itt nagyon sok a keverék és a legtöbb kutyát már nagyon fiatalon ivartalanítják. Emiatt a kanok egyáltalán nem néznek ki kannak, a legtöbb guggolva pisil egész életében. Ez nekem valahogy szomorú látvány, de igyekszem nem túl kritikus lenni. Minden helyen más dolgok mennek jobban, vagy rosszabbul, mint máshol.

20121023_200704.jpg20121023_163012.jpg

És ami oktatóként egyből feltűnt, hogy ha találkozol valakivel, a kutyákat bemutatják neked és tőled is elvárják, hogy bemutasd a sajátod! Mondanak pár szót, hogy mit kell tudni a kutyáról, neked pedig illik megsimogatni és megdicsérni. Az ilyen helyzeteken mindig elkezdek filózni: mi az, amihez alkalmazkodnom kell, mert itt ez a szokás, és mi az, amiben igyekeznem kell egy másik utat mutatni nekik.

Segítőként megkaptam a Vickit és a Heather-t (aki Vicki kutyapanzióját vezeti), mindkettőt nagyon bírom és ügyesek is. Vicki elhívta Allan-t, a férjét is, akinek csak lovakkal van ugyan tapasztalata, de kértem, hogy legyen azért ott valami hímnemű is ha lehet. Nagyon rendes volt tőle, hogy segített és úgy láttam élvezte is. Az elején elmondtam nekik, amit el lehet kb. 10 percben. :) Maximálisan megértőek voltak és tényleg sokat jelentett, hogy ott voltak.

Két dolog miatt aggódtam valamelyest: az egyik, hogy ne kapjak ki valami gázos esetet, a másik, hogy az angolomat értse mindenki.

Gondoltam jól megmozgatom a kutyákat elengedés előtt, de itt szinte minden kutya túlsúlyos és alig van kondijuk, úgyhogy láttam már a kezdés előtt, hogy nem lesz gond, hamar kidőlnek. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és mindenkit elengedtünk.

Amikor már láttam, hogy tuti rend van, bekapcsolt az oktató énem és ugyanúgy hadarva nyomtam a sztorit, mint otthon. Teljesen értették az angolomat, sőt, a végén még meg is dicsértek, hogy milyen szépen beszélek. Lelkesedésemben volt, hogy magyarul mondtam ki egy-egy szót, de gondolom majd elmúlik. :)

Az elején elmondtam nekik, hogy ne foglalkozzanak egymás kutyáival, ami ugye a fenti sztori után, hogy náluk ez elvárás, új volt nekik. Kétszer kellett emlékeztetni  az első tíz percben két gazdit, de aztán nem volt gond. Sőt, meg is dicsértem őket, hogy milyen jól segítenek egymásnak azzal, hogy nem foglalkoznak mások kutyáival.

Eleinte még egyszer kétszer össze kellett szedni a figyelmüket, de nagyon lelkes nebulók voltak a gazdik, hamar megtanulták, hogy közel kell jönni. :) Gyakorlatilag nem is engedtem el a figyelmüket másfél óráig. A kicsi létszám miatt mindenkinek tudtam segíteni a gyakorlásoknál, de ügyesek is voltak.

Attól igazából egyáltalán nem tartottam, hogy nem fog nekik tetszeni. A Tükör Módszer annyira zseniális ahogy van, hogy tuti siker. :)

Az óra után elpakoltunk és beültünk egy mexikói kajáldába egy gyors vacsira 9 körül. A mexikói kaja bejön! Még mindig nem tudom megszokni, hogy itt lehet némi alkohollal vezetni. Nyilván a praktikum az oka, nincsenek taxik és nagyok a távolságok vidéken. Akkor is fura. Beszéltünk a tanfolyamról, mindenkit megkérdeztek a többiek és mindenkinek tetszett. Én is kaptam pár pirospontot. :) Egy-két helyzetet átbeszéltünk, de nagyon nem kellett magyarázni, mert Vicki amióta ismer és tud ezt-azt tőlünk, használja is azokat.

Csütörtökön jön a második foglalkozás, szombaton pedig a másik csoport. Abban több oktató is lesz Vicki panziójából, akik képzéssel is foglalkoznak. Jelentkezett egy agresszív, hatalmas dog gazdája is, de őt áttesszük terápiára, feltéve hogy vállalja.

Na megyek, mert a kutyákban volt egy-két kullancs és be kell szerezzek valami ellenszert. Egyébként is sok a dolog és még a hülye jogsira is tanulnom kell. :)


ui: a képek feltöltésével nagyok sok időm megy el, majd megpróbálok keresni jobb megoldást, addig marad ez az automatikus elrendezés. Ja és valaki csinált egy csomó képet komolyabb géppel, majd elkérem.

Címkék: kutyasuli Amerika Pákó Peru Tükör Módszer
süti beállítások módosítása